Szárnyaszegett sas - avagy Oroszország nagyhatalmisága és a védelmi reformok V.

„Az olajbevételek által lehetővé tett forrásbővülés megfelelő felhasználása ugyanakkor a 2000-es évek közepétől aggasztani kezdte az orosz vezetést, ezért a hűségében és válságmenedzselésben már bizonyított civil Anatolij Szergyukovot nevezte ki hadügyérre azzal a feladattal, hogy ésszerűsítse a hadsereg és a védelmi ipar pazarló működését és modernizálja azt. A civil miniszter számos konfrontációt felvállalt, és messzemenően meglévő politikai hátszele ellenére a 2008. augusztusi grúz háború kellően nagy pofonja kellett ahhoz, hogy egy háromlépcsős, valódi, átfogó programot indíthasson a hadsereg szervezetének, struktúrájának és fegyverzetének reformjára, kimeritve a Vendil Pallin által a reformok mércéjéül állított hármas feltételt: 1) új katonai technológiák megjelenése és új katonai képességek iránti igény, 2) új politikai feladatok vagy új katonai fenyegetések megjelenése, 3) új gazdasági realitások.

2008-2012 között az első lépcsőben fontos strukturális reformokat hajtottak végre a kiadások hatékonyságának növelése érdekében. Szergyukov évtizedes tabukat döntött le, mivel intézkedései jelentős létszámcsökkentéssel, az irányítási struktúra megváltoztatásával, az oktatási intézmények összevonásával, valamint a szovjet korszakbeli autarkiával leszámolva (a hadiipar versenyre kényszerítésének érdekében) külföldi fegyverbeszerzéssel is jártak. Az eredmény egy kisebb, egyszerűbb, modernebb struktúra és a korábbinál magasabb harckészségi szint, de a rendszer tisztasága vagy a hadiipar hatékonysága alig javult. Ténykedése során a miniszter maga ellen fordította a teljes védelmi szektort, ugyanakkor mégis egy magánéleti hátterű ügybe bukott bele.

Az újonnan kinevezett védelmi miniszter, Szergej Sojgu azzal a feladattal lépett a színre, hogy korrigálja, de folytassa a korábban a védelmi szektorban nagy népszerűtlenségnek örvendő reformokat. Oroszországban ugyanis 2011 óta sokat romlottak a politikai és gazdasági kilátások, ezért a vezetés a 2011-12 fordulóján tapasztalt tüntetések után nem kívánta megkockáztatni a fegyveres erők ellenszenvét. A reformok új lépcsői (a katonák fizetésének jelentős emelése, illetve újrafegyverkezés) ugyan épp a fegyveres erők pacifikálását szolgálják, viszont egyúttal már jelentős költségnövekedéssel is járnak, ami a stagflációba került orosz gazdaságot látva komoly kihívásként áll a Kreml előtt.

Az orosz fegyveres erők jelen állapotukban 766.000 főt számlálnak, melyre a világ harmadik legnagyobb, ráadásul évente több mint 15%-kal növekvő védelmi büdzséjét költik. A hadsereg állapota összességében sok szempontból jobb, mint bármikor a Szovjetunió 1991-es szétesése óta, ugyanakkor az elavult fegyverzet megújítása még épp csak elindult és annak jelentős költsége, valamint a reformálatlan, továbbra sem túl hatékony védelmi ipar korlátos kapacitása és - az orosz gazdaság állapota miatt - kitűzött céloknak való megfelelése vagy fenntarthatósága igencsak kérdéses. Oroszország csak az Egyesült Államokhoz mérhető atomarzenálja miatt ugyan eleve speciális helyzetben van, megemelt és növekvő védelmi büdzséje vizsgálatakor viszont figyelembe kell venni azt is, hogy a növekmény jelentős része a személyi állomány életkörülményeinek jelentős javítására, illetve a jövőben egy, a gazdasági realitásokhoz képest túlontúl ambiciózus fegyverkezési programra megy el. Azt is látni kell, hogy Oroszország hadserege jelenleg így is csak kb. hetedannyi büdzséből gazdálkodik, mint a kb. két és félszer nagyobb és a világon technológiailag legfejlettebb amerikai, és kb. feleakkora büdzséből, mint a háromszor méretesebb, igaz, viszonylag lassabban, de fokozatosan modernizálódó kínai fegyveres erők. Emellett Moszkva alig 40%-kal több forrást költ hadseregére, mint a harmadakkora, de technológiailag szintén modernebb szinten álló brit vagy francia fegyveres erők. Mindezekkel együtt továbbra sem veszítette érvényét a két évszázados megjegyzés: Oroszország sosem olyan erős, mint amilyennek látszik és sosem olyan gyenge, mint amilyennek látszik.”