Idióták

„Kövér házelnök nem is tudja, milyen mély kijelentést tett. Az »idióta« eredetileg – görögül – , mint közismert, »magánembert« jelent. A görög demokráciában az »idióta« az az ember volt, akinek csak a magánérdekei számítottak, csak a magánélete. Ezt a görög demokráciában meghökkentően abnormálisnak tekintették.

A kései modern polgári társadalom pontosan ezt várja el a honpolgároktól: viselkedjenek magánemberekként, számítsák ki a saját érdekeiket, s ezek függvényében alakítsák ki a politikai álláspontjukat. A sok magánember véletlenszerű, esetleges és időleges egyetértése vélhető magánérdeke tekintetében: ez határozza meg a politikai áramlatokat. A magánemberek – az uralkodó elmélet szerint – szemügyre veszik, melyik politikai-üzleti ajánlat áll a legközelebb vélt magánérdekükhöz, s ennek az ajánlatnak a hangoztatóira szavaznak. A pártok sikere a kereslet és a kínálat szabályai szerint alakul: az nyer, aki a legtöbb magánember szubjektíve fölfogott érdekének (a keresletnek) tesz eleget, látszólag vagy valóságosan. Ez az érdek nem mindig gazdasági természetű. Érdeknek tekinthető a biztonság, a köznyugalom, a méltányosság stb. óhajtása is. Ezeket nem eszmének (gondolatnak) tekintjük – a domináns elmélet szerint –, hanem érdeknek. Van, aki stabilitást akar, van, aki változást. Megszámolják, hányan vannak (miután az illetők a stabilitást vagy a változást, helyesen vagy tévesen valamelyik párttal azonosították), s így statisztikailag kiderül, mekkora kereslet találkozik mekkora kínálattal, s a végeredmény jelöli ki a győztest és a következő kormányzás karakterét. (…)

Az LMP – számomra megható, meggyőző és ésszerű módon – a közösség közérdekét a kereslet/kínálat politikai majmolását figyelmen kívül hagyva mutatja be a közönségnek. Ebben vagy téved, vagy nem. (Szerintem nem. Bár az atomenergia ilyesféle fölhasználása elleni érvek cáfolhatatlannak tetszenek.) De az LMP azt a – jelenlegi körülmények között forradalmi – nézetet próbálja prezentálni, hogy (tekintet nélkül az erőviszonyokra, beleértve a médiaviszonyokat) a kisebbségnek is lehet igaza, amennyiben a kisebbség jobban látja a dolgot, mint a véletlenszerűen megalakult többség, s így a kisebbség a közvéleményhez fordulhat. Ezt tételezi föl a nyilvánosság elve, amely a parlamentarizmus lényege (nem a törvényhozás: törvényt másképp is lehet hozni; még csak nem is a végrehajtó hatalom ellenőrzése, ami – mint látjuk – egykönnyen kijátszható, de másképpen is gyakorolható lenne; mindezek csak a teljes nyilvánosság előtt, a közvélemény bevonásával, a hatalom nyilvánosság előtti gyakorlásával, a hatalom döntéseinek nyilvános és hatékony vitatásával kapcsolódnak a képviseleti rendszerhez, amely nyilvánosság nélkül nem jelent szabadságot).”