Könnyű búcsú

„Nem ment. Kövér Lászlónak újra és újra tudomásul kellett vennie, hogy az ellenzék bizonyos csoportjai aláássák a népképviselet legmagasabb fórumának tekintélyét, hiányzik belőlük a megbánás, sőt, a retorzió sem tartja vissza őket attól, hogy molinókat feszítsenek ki, hangosbeszélőn kiabáljanak, emelvényre ugráljanak, barátaikat a karzatra invitálják, performance-okkal tüntessenek. Lám, egyesek a búcsú felemelő pillanataiban is arra vetemedtek, hogy egészséget veszélyeztető lufikat eregessenek,mások pedig aminket gyarmatosító unió zászlóit dobálták ki az ablakon, nem gondolva sem Európa nekünk juttatott milliárdjaira, sem az alant dolgozók testi épségére. Hiába tehát a háznagy, a snájdig egyenruha, oda a patina.

A házelnök keserűsége érthető, bár emlékeztetném rá, hogy még az első ülésszakok után volt egy nyilatkozata, amely nem a fényes külsőségekről, hanem a tartalomról szólt. Elismerte, hogy kissé gyors a törvényalkotás, a kormány az önálló képviselői indítványok nyújtotta kerülő úton gyűri keresztül az előterjesztéseket – ami számára érthető volt addig, amíg le kellett rakni az alapokat a nagy átalakításhoz, de eztán nyugodtabb tempót ígért, konszolidálódó parlamenti munkát. Vágya ezen a téren sem teljesült, ám kifakadásai inkább csak a renitenskedő képviselőket vették célba. Kövér Lászlót ma már jobban zavarja, ha tiltakozó felirattal díszített trikóban feszít néhány képviselő, mint az, ha komoly felszólalást röhej vagy ásítás kísér, és a kutya sem veszi a fáradságot, hogy érdemben reagáljon tényekre, érvekre – ehelyett a kormánypárti válasz jobbára néhány együgyű poénra vagy személyeskedésre épül, ha nem jut el odáig,mint az egyik buzgó fideszes honatya, aki dühében egy pohár vizet öntött a tiltakozó ellenzéki képviselőnő megafonjába.”