Megalkuvás nélkül

„Orbán tegnapi évértékelőjében nem véletlenül nevezhette 2010-et új rendszerváltásnak. A libbal elit, a végrehajtók megbízói megszokták, hogy négyévente haszonkulcsuk ugyan változhat, azonban ez a profit akkor is biztos. Gyurcsánytól Bajnaiig ez a profitráta az elviselhetetlenségig emelkedett, s társadalmi robbanással fenyegetett. A kétharmadot alapve­tően nem a Fidesz, hanem az emberek hozták. A fogyasztó, akit kizsigerelt a multi, a devizahiteles, akit kamatrabszolgaságba kényszerített a bankárrezsim.

A mai nagyszerű Összefogás gazdái akkor úgy gondolták: Orbán nyugalmat teremt, ízlésüknek valószínűleg túl sok lesz ugyan a nemzeti zászló, de az igazán nagy dolgokban úgysem fog változtatni. Bilincsnek ott lesz a sebtében felvett IMF-hitel és az Európai Unió figyelő tekintete. Orbán majd »hangoskodik« egy kicsit, aztán minden marad a régiben, ebben a négy évben is keresnek, majd visszatérnek, és aztán majd megint dőzs.

Orbán Viktor a rendszerváltás utáni magyar politikai elitnek ezt az alkuját rúgta fel. A kétharmad adott ehhez jogi alapot, a két évtized „demokráciájába” beleundorodott társadalom dühe erkölcsi támaszt. A bank- és multiadó volt a „rendszerváltás” első lépése, amivel az ellenzék vezetői semmit sem tudtak kezdeni. Nem azért, mert nem akartak, és még csak nem is azért, mert egymás kinyírásával voltak elfoglalva: az áldemokrata mantra nem ellensúlyozza azt, ami zsebre megy. S kivételesen nem csak az úrelvtársi kisebbség, hanem a túlnyomó többség megélhetésére. Ezért kértek 2011-ben külső segítséget, ezért kezdtek el üvölteni Brüsszel zöldbe és széplélekbe öltözött monopolista lobbistái. Ezért jelentek meg »forradalomszakértők« is Budapesten, haházók és hahotázók.

Magyarország azonban már ekkor sem az volt, ami korábban. Az emberek végre elhitték, nem csak megalázkodni és kussolni lehet, nem muszáj beletörődni abba, hogy mindig mások döntsenek rólunk. A Békemenet ennek vált jelképévé, nem véletlen, hogy azonnal a libbal oldal céltáblájává lett. Hiszen az ellen emelték fel hangjukat sok százezren, ami eddig az úrelvtársak hatalmának és befolyásának biztosítéka volt. A független gazdaságpolitikát folytató Magyarország, az erős állam tökéletesen ellentétes az »európai, szabad, modern és igazságos Magyar Köztársasággal«. Mesterházy Attiláék köreiben ugyanis így nevezik az újgyarmatosítást, amely biztosítja a megfelelően lelkes helytartók vigasságát.

Ez a két Magyarország-kép, amely közül választani kell!”