Búcsú a parlamenttől

„Úgy látszik, rám semmilyen védőoltás nem hat. Még mindig nem útálom a parlamentet. Pedig tanúja voltam annak a politikai sztriptíznek, amit az utóbbi években az országgyűlés bemutatott. Valószínűleg Orbán Viktor örökbecsű mondata csengett a kormánypártok fülében, amely szerint »a köztársaság csak ruha a nemzet testén«. Hát ha ruha, akkor a parlament is könnyedén levetkőzhette republikánus, demokratikus funkcióit. A baj csak az, hogy szemben az igazi sztriptízzel, a látvány annál taszítóbb, minél több ruhadarab került le, minél inkább a maga meztelen valóságában megmutatkozott: hogyan fest pucéron a parlamentarizmust is levetkező parlament. (...)

Amit legjobban fájlalok, az mégis az utolsó fontos ruhadarab félredobása. Lehet, azért szúr szíven, mert színházi családból származom. Ezért sosem bántam, ha a parlamentet színházhoz hasonlítják. Színházhoz és nem cirkuszhoz. Mert a parlament arra is való, hogy a közéletet izgalmassá és átélhetővé tegye a nagyobb közönség számára. Hogy élő emberekkel személyesítse meg a különböző értékrendeket, konfliktusokat, megoldási alternatívákat. Hogy megmutassa: az itt ülők pályájukat, presztizsüket, sorsukat teszik rá, hogy elfogadtassák a maguk igazát. Mert fontos nekik az ország jövője. Ami viszont az utóbbi időben a parlamentben történik, az maga a hervasztó unalom, papírból olvasott, a kormánypártiak számára előre megírt, párhuzamos monológok sora. Alszik a parlament, alszik az ország. Ezt akarja az új házszabály is: a maradék vita, a maradék nyilvánosság megszüntetését.

Ha a választás nem állít elé sorompót, így is lesz. A parlament majd engedelmesen felpattan a házelnök bejövetelekor. Osztály vigyázz! Inkább azt kellene mondani: Ország, vigyázz! Mert ha így lesz, a parlament, az igazi, nem csak nekem fog hiányozni.”