„A Kúria határozatának mindössze egyetlen pontjával lehet messzemenőkig egyetérteni: a testület valóban nem alkalmas a nagy tömegű szerződésből fakadó társadalmi és szociális problémák orvoslására. Ez azonban nem jelenthet számukra kibúvót. Nem mertek véleményt nyilvánítani abban, hogy vajon megengedett-e egy pénzintézetnek, hogy a szerződésben meghatározott hitelkamatot saját kénye-kedve szerint emelhesse különböző indokokra hivatkozva. Még akkor is, ha az indokok egy része akár igaz is lehet. Márpedig amennyiben egy hitelnél (forinthitelnél is) nem kiszámítható a következő havi törlesztőrészlet, akkor maga a szerződés több sebből vérzik. A példát megfordítva: vajon mit szólnának a betétesek, ha a fix kamat fejében lekötött megtakarításaik után a bank egy szép napon ilyen-olyan ürüggyel a megállapodásban foglaltnál kevesebb kamatot fizetne?
A kérdés megválaszolását a Kúria tegnap elegánsan áttolta az Európai Bíróság asztalára, hadd időzzön ott is egy keveset az ügy, végül is a devizahitelesek ráérnek, még csak 50-55 százalékuk nem képes időben törleszteni. Nem gond. Sőt! A Kúria szerint a jó erkölcsnek is megfelelnek azok a szerződések, amelyek az eredeti kölcsön többszörösét kérik vissza, élete végéig hitelcsapdában tartva az ügyfelet. Mert a bankok úgyis tudják, mi az a jó erkölcs, nyilván eszerint is fogalmazták meg a szerződéseiket…”