„Zajlik az állóháború a minden hájjal megkent, hivatásszerűen kekeckedő, orra koppintó, sarokba szorító állami hatóságokkal.
Az anyanyelven történő kommunikáció ellehetetlenítése, illetve a közösségi, nemzeti jelképek szabad használata ellen zajló hadjárat egy olyan alattomos foglalatosság, amely egyértelműen a »célközönség« közérzet- és identitásrombolására irányul.
Ennek kivitelezésére minden »forró« helyen megvannak a megfelelő emberek, akik mögött minden bizonnyal egy központi apparátus áll – sokan még a mai, békésen szűk esztendőkben is fontos feladatnak tartják Románia lakossága hat százalékának állandó szekálását.
De vajon hol fáj a csaknem két évtizednyi tanulás után külföldre űzött bukaresti orvosnak, az adóterhek, a bürokrácia és a korrupció miatt mindenét elvesztő craiovai vállalkozónak, vagy a munka hiányában családját fenntartani képtelen galaci szülőnek, hogy Románia egyik távoli piacán osztogatott kétnyelvű árcímkék szórólapok-e vagy sem, hogy a kitűzött székely lobogó reklámanyagnak minősül-e, vagy hogy az egyik községházára a hivatalos vagy a nem hivatalos piros-fehér-zöld zászló került ki?!”