Kossuth-kutyák, akiket jogosan végeztetett ki a hős Haynau

Ez egy ostobaság. Kisvárosom szerzetesi közösségének egykori tagjai közül számosan harcoltak '48-49-ben. Akkor ők (akiknek az emléktáblája a prépostság oldalán díszeleg ma is) most ezért elkárhoztak? Nevetséges.

Egy tétel következetesen kimarad a témát érintő vitából. Mégpedig a Szent Korona sajátos magyar jogi státusza és a magyar nemzet ú.n. ellenállási joga. Onnan is látszik, hogy a László András által képviselt filozófiai irányzat nyugati eredetű, hogy az uralkodói eszményképe egy tökéletes feudális berendezkedést tükröz. Ez a feudális felépítés nálunk azonban csak Széchenyivel, konkrétan az "ármentesítéssel" tudta felborítani az évezredes hagyományt. De ebbe most nem megyek bele... Maradjunk '48-nál. Az akkori eseményekben (és ez az a tétel amiről sokan megfeledkeznek, vagy tudatlanságból/tudatosan nem vesznek figyelembe) jelen volt az alkotmányos ellenállási jog és a László András hívei által is emlegetett szabadkőműves felforgató világnézet is. Viszont, aki e kettőt összemossa (és ebben László András és tanítványai óriási hibát követnek el) az ne beszéljen felsőbbrendű tudásról és szellemi fejlődésről, pláne ne a nemzeti érdekeket képviselőkkel szemben. Itt két tökéletesen (legalábbis szándékában, ideológiájában) szétválasztható erő működött együtt. Együttese pedig kizárólag csupán külsőségeire értelmezhető. Még céljai sem voltak azonosak, óriási tévedés ebben is a kettő összemosása! Míg egyiknek a királyság intézménye, másik erőnek csupán a király személye okozott problémát. Na most a kínos (számukra) az az egészben, hogy a magyar nemzet, azok akik a hadviselésben részt vettek egyértelműen utóbbi csoportba tartoznak! Csak egyetlen egy aprócska példát említek ennek alátámasztására: a magyar néprajz tárgyi néprajzi kutatásai és emlékei csak néhány olyan tárgyat ismernek, amelyen úgynevezett "koronátlanított címer" látható (én magam csak kettőt, egy bútort közgyűjteményben és egy cserépkulacsot magángyűjtőnél). Ezzel szemben az 1848-as datált és/vagy hazafias szövege alapján e korszakra tehető tárgyak az említett kivételeket leszámítva mind Szent Koronás címerrel "díszítettek"! Az a magyar nemzet, amely ellenállt az akkori királyi önkénynek és a szakrális uralkodói státusz betöltésére méltatlanná vált királynak, a legnagyobb rosszindulattal (vagy tudatlansággal) nevezhető csak "forradalmi lázadónak", "felforgatónak"... Tehát lehet itt szellemi felsőbbrendűségről elmélkedni, László András tudását méltatni (ezt én sem vitatom el tőle és rajongóitól), de azt gondolom le kellene szállni arról a beavatott újnemesi lóról és onnan folytathatjuk a párbeszédet közös történelmünkről és elképzelt jövőnkről, azzal aki erre képes!

„…agyon akart verni a magyar nép…” - Vajon kit? Haynaut??? http://kitalaltujkor.blogspot.com/2013/10/agyon- akart-verni-magyar-nep-vajon-kit.html Petőfi: " "Tény, hogy még a márciusi napokban is a magyar nemzet egyik kedvence voltam... néhány hét, s ime egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek. Minden elmenő hazafiúi kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám" - írja 1848. május 27-én." ""Midőn tavasszal A királyokhoz című vers országszerte felháborította az elmegyenge király alázatos híveit, egy debreceni fűzfapoéta után egy szintén e kategóriába sorolható poétahölgy is lelkesen szidalmazta a költőt, s az e légkörről tudósító egyik sajtólevelező azt jelentette: Petőfit „tán agyon is ütnék, ha oda tévedne”. *31 A debreceni áhításra, íme, Szabadszálláson csattant fel a visszhang: „Szaggasd szét, üsd agyon!”. A vasvillával hadonászó tömegre támaszkodva a bíró, a követválasztási bizottmány elnöke, ki mint korábban említettem, már agyonlövéssel is megfenyegette Petőfit, eltakarodásra szólította fel őt, ígyen szólva: „Nem kezeskedünk életéért!”."" "Bártfay József főispáni titkár egy július végi, Szabadkáról küldött levelében azt állítja, hogy a szerb támadás veszedelme itt Petőfinek „tulajdoníttatik”, ki ha eljönne a táborba, „isten lenne neki irgalmas”. Egressy Gábor augusztus 8-án nejét így tájékoztatja Petőfi ügyeiről: „Ő igen sokat ártott magának egy pár utóbbi lépésével. Utamban mindenütt ellenségeivel találkoztam.” Augusztus végén Tompa, ki sértett önérzetében s féltékenységi rohamaiban egyre többször ostorozta költői riválisát, ezt híreli róla Szemere Miklósnak: „…a vidékeken, tapasztalatom szerént – keresztfára feszítené minden ember…” " Nem mindenkivel szemben volt ilyenagresszív a magyar nép: "- Az egykori Szatmár vármegye területére esett az a falu, amelyben a szabadságharcot követõen báró Julius Jakab von Haynau, az osztrák hadak fõparancsnoka birtokot és kastélyt vásárolt." (...) – Mi késztethette Haynaut – aki köztudottan egyik leggyűlöltebb személyisége volt az akkori idõknek –, hogy “ellenséges” területen vásároljon magának birtokot, sõt hosszabb-rövidebb ideig ott is lakjon? – Ezen én is nagyon sokat gondolkoztam. Minden valószínûség szerint mivel a szatmári tájakon nagyobb csaták, összetűzések nem voltak, a lakosság sokkal toleránsabb volt, nem alakult ki erõsebb gyűlölet az osztrák hatalommal szemben. (...) – Hogy Szatmár valóban toleráns volt, azt a fennmaradt hagyományok is tanúsítják. Haynau nyugodtan sétált Szatmár utcáin, talán félelembõl, talán közömbösségből vagy megbékélésbõl, nem érték incidensek. Szemben azzal, hogy külföldet járva többször is majdnem megverik, rákiabálnak, őrizet nélkül Nyugat Európába nem is teheti a lábát – csak a német területek, Bécs (itt díszpolgárrá is avatták) és Berlin biztonságosak számára –, Szatmáron nem éri semmiféle kellemetlenség. "

Ilyen alapon a baloldalt meg a leszarházibb munkásőrről kéne megítélni,vagy még inkább a lealávalóbb avósról. Ez idiootizmus.