Az ellenzék még mindig ott tart: „Lop Stop!”

„A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, 2014-ben a Fidesz-KDNP-nek, tekintettel az aktuális érdekei szerint átszabott új választási törvényre is, de nem csak ezért, esélye van arra, hogy az egyfordulós parlamenti választáson újra kétharmados többséget szerezzen. Ha ez bekövetkezik, felér az ellenzék »szellemi szegénységi bizonyítványával«. Mert egy ilyen fordulat sem bel-, sem pedig külpolitikai okokból nem lenne kívánatos Magyarország számára, erről legföljebb csak Orbán Viktor fanatikus, békemenetes hívei álmodnak. Minden józanul gondolkodó ember számára világos, hogy ellensúlyra, erős ellenzékre van szükség, nélküle a politikai váltógazdaság, az érett demokrácia nem működik.

Tudnivaló, sőt, politológiai közhelynek számít, hogy a hatalmon lévők (különösen, ha kétharmados többségük van a parlamentben, mint a Fidesz-KDNP-nek) erős kísértést éreznek arra, hogy »bebetonozzák« magukat, »megromoljanak«, korrumpálódjanak, lépéseket tegyenek az abszolutisztikus kormányzás felé. A megismételt kétharmados győzelem elbizakodottságot idézne elő a kormánypártban, az ellenzék lebecsüléséhez, vezetne. Hiszen, ha a létező ellenzék annyira felelőtlen és erőtlen, kár vele egyeztetni. Miért ne lehetne egy párton belül ütközetni az eltérő véleményeket, megformálni a közakaratot, és már csak a kész, megfellebbezhetetlen döntéseket kommunikálni? Csak emlékeztetőül: ez a felfogás uralkodott a kései MSZMP-ben, ahol, Kádár János szavaival, az állampárt egymaga volt a saját ellenzéke is.

Vetélkedő pártok nélkül nem élhetünk, az ilyen rendszert ugyanis diktatúrának hívják. Erős ellenzékre van szükségünk a hatalomgyakorlás kontrolljához, és a fejlődés alternatíváinak kidolgozásához. Erre a szerepre napjaink Magyarországán leginkább az átgondoltan építkező LMP alkalmas. A legkisebb, és a demagógiára a legkevésbé hajlamos parlamenti párt nem áltathatja magát azzal, hogy már a 2014-es választásokon bekerülhet a hatalomba, ugyanakkor hosszabb távon feltétlenül esélyes erre. A legutóbbi konferenciáján elhangzott bírálatok ugyan heterogének, helyenként egymásnak ellentmondóak voltak (a globalizmus- és az oligarcha-ellenesség társult a rezsicsökkentés és a földtörvény racionális bírálatával, a közjogi kritikával, a szociális gazdaság és munkahelyteremtés, továbbá a megosztottságra épülő kultúrpolitika változtatásának sürgetésével), de megmaradtak a realitás talaján. Sokat mond például, hogy a vasárnapi konferencia egyik előadója elismerte: Magyarország válságkezelése 2010 és 2013 között sikeresebb volt, mint a dél-kelet-európai országoké.

A Fidesz-KDNP számára nélkülözhetetlen a racionálisan gondolkodó ellenzék, már csak azért is, hogy a nemzetközi közvélemény előtt a jelenleginél kedvezőbb színben tűnjön fel, ami a nyugati befektetők számára kulcsfontosságú.”