Rap, rap, rap

„Bushido, a rapper nem buta gyerek. Bevallom, a híreket hallgatva a szokásos előítélettel kezeltem én is a történetet. Aztán kíváncsiságból megnéztem néhány videóját. Vannak itt erőteljes szövegek, nem olyan gagyi provokálások, mint a legutóbbi. A család felbomlásáról, a társadalom válságáról szólnak mind. Szomorú, sötét dalok egy olyan világról, amiben nem jó felnőni, és nem jó embernek lenni. Szeretetlenségről, elbutult emberekről, széthulló emberi kötelékekről, fájdalmas szociális körülményekről. Egy rappernek – gondolom – ez is a feladata: beszámolni arról a peremvilágról, a kitaszítottak társadalmáról, amiből érkezett. Felhívni a figyelmet arra, milyen sötétség honol odalenn, a társadalmi létra legalján. És arról is, milyen igazságtalan a különbség ott a létra tetejével szemben. Nagyon is beleillik mindebbe a hatalom világának kritikája. A pénz, a média, a befolyásosak tündérkertjének leleplezése. Persze, jobban szeretjük, ha mindez nem a gyűlölködés hangnemében szól. Nem az átok szavával. Azonban az is nyilvánvaló, hogy a gyűlölködésnek oka van. Az agresszió már válaszként születik arra az irritáló valóságra, amiben benne él rapper és nem-rapper, gazdag és szegény, befolyásos és semmifajta befolyással nem bíró, úgymond „kisember”. Ha bírósági per lesz a dal következménye, a rapper nyilvánvalóan védekezhet majd azzal, hogy csupán tolmácsolja a társadalmi elégedetlenséget. Amikor egy társadalom a nyilvánosság előtt támadja a hagyományos lét alapintézményeit – mint család, házasság, egészséges emberi viszonyok -, valamint a született jóérzésünkkel szemben emberi méltóságunkban sért, akkor a hagyományos modell szerint élő ember irritálónak érzi mind a média-, mind a politika-, mind a kultúra felől felkínált tartalmakat. Nincs kedve abban a világban élni, amibe beleszületett. Furcsa csavar az, hogy a társadalom legalját képviselő rap-zene éppenséggel a konzervatív értékek mellett áll ki, miközben stílusa minden más, mint konzervatív.”