Láthatatlan forradalom

„Tavares a magyarországi alkotmányozó (korábbi szóhasználattal: kétharmados) forradalmat fedezi fel, és ezt kifogásolja. Bár a portugál zöldpárti képviselő szerint ez a folyamat és annak következményei nem illeszkednek tökéletesen az Európai Unió általa felsorolt alapelveihez – amiben részben igaza van –, a hazai jobboldalnak ezért nem háborognia kellene, hanem őszinte elégedettséggel nyugtáznia: igen, Tavares úr jól látja – bár rosszul értelmezi –, olyan dolog történt és történik még most is Magyarországon, ami őt joggal irritálja.

Magyarországon valami egészen szokatlan dolog vette kezdetét 2010-ben, a kétharmados győzelmet követően, és hálásnak kell lennünk Rui Tavaresnek, hogy kétéves kemény és alapos munkával ezt a folyamatot dokumentálta (kétségtelenül nem abból a célból, hogy a magyar alkotmányozó forradalmat segítse ezzel) a számunkra is. Indokolt ezért a jelentés helyenként vitathatatlanul görbe tükrében számot vetni azzal, hogy mi történt, mit is vittünk végbe közvetlenül és közvetve, tudva és tudatlanul, megsejtve és olykor talán fel sem fogva, de mégis célratörően az elmúlt három évben.

Gyarló megváltás

A gondolkodás kertjébe a megismerés kapuján át vezet az út. Mi ugyanis sokkal inkább az ösztöneinkre és az érzelmeinkre, semmint az érdekelvű megfontolásokra hallgatva, olyan tettet hajtottunk végre Európa szívében, amire rajtunk kívül senki sem lett volna képes, amire a legfejlettebb demokráciák sem volnának képesek, ami tehát sajátságosan magyar. És már a kezdet kezdetén szögezzük le, hogy Rui Tavares jól látja, ennek köszönhetően és ebből fakadóan Orbán Viktor miniszterelnök valóban rendszerszintű változtatásokat hajtott és hajt végre, sőt azt kell mondanunk, ez a megfogalmazás telitalálat, mert Orbán Viktor legnagyobb és egyúttal legmerészebb tette az volt, hogy nem csupán felmérte a lehetőségben rejlő távlatok teljességét, de be is merte vezetni a gyakorlatba a rendszerszintű változtatásokat, ugyanis felfogta, hogy a történelmi pillanat elodázhatatlan. Most vagy soha: a társadalom nagyon-nagyon jelentős fordulatot akar, ami lehetőséget kínál nem csupán a posztkommunizmus lezárására s az európai léptékű történelmi hátrány ledolgozására, de arra is, hogy a földrész általános válsága közepette egy kiváltságosan flexibilis helyzetben elsők között találjuk meg az új létmodellhez vezető utat.

Ugyanakkor a magyarországi jobboldal emberállománya nem sokkal jobb, mint a baloldalé, hiszen mindnyájan egy országban nőttünk fel, egyformán fertőződtünk meg a puhuló diktatúra vírusával, vagyis csak akkor garantálható az akart és várt érdemi változás sikere, akkor remélhető, hogy ez a változás maradéktalanul irreverzibilis, azaz visszafordíthatatlan lesz, ha nem egy még sérült nemzedék jobb belátására bízza annak véghezvitelét, hanem olyan változtatásokat eszközöl, amit még ez a nemzedék sem tud elrontani.

A dohányboltok rendszerének átalakítása tökéletesen tükrözi a fenti megállapításokat. A rendszer látványosan megváltozott. Eddig 45 ezer helyen lehetett megvásárolni a dohánytermékeket, mostantól már csak 5 ezer helyen, méghozzá úgy, hogy a cigarettás dobozok nem tündökölhetnek a főhelyen, nem kerülhetnek kirakatba, sőt a nemzeti trafikok kirakatát be is kell függönyözni. A rendszer megváltozott. De hogyan? Hát csak olyanképpen, amilyen a magyar társadalom állapota.”