Párkereső TánCiki

„Egy kicsit ilyen íze volt számomra az egész összeterelésnek, főleg, hogy nyíltan ki is mondták, hogy mi az alkalom célja. És az ifjak így államilag nem akartak »összeterelődni«, Szerény meglátásom szerint a nemes elképzelések közepette csak a megcélzott korosztályt nem ismerték igazán a szervezők. Mert ha ismerték volna, akkor ilyen cikis dolgot nem hirdetnek meg. Valóban problémás a fiatalok között is a párkeresés, de talán nem a 18-24 éves korosztály az, ahol ez kényszerítő erejűvé válik. Itt még talán folyhatnának a dolgok a maguk természetes keretei között. Egy egyetemistának még bőven adatik lehetőség a saját korosztályával spontán összefutni a sokfajta klubban, előadáson, az egyetemista létből adódó millió tevékenység közepette. Még nem nyomasztó, ha a 20-as évek elején nincs sírig tartó távlatokkal rendelkező kapcsolata egy fiatalnak. Éppen ezért nagyon furcsa nyíltan egyfajta nyomást helyezni rájuk.

A probléma – szerintem – inkább a következő korosztályoknál válik fontossá. Amikor bekerül valaki egy munkahelyre, ahol nem feltétlenül sorjáznak már a potenciális jelöltek, s ha a baráti társaság elkopik az ember mellől, mert ők már párt találtak, akkor kezd kilátástalanabbá válni a helyzet. Talán inkább az ilyen emberek számára bírna némi vonzerővel a meghirdetett alkalom. De még ekkor sem  »írja ki« senki szívesen önmagára, hogy egyedül vagyok, pasi- vagy csajvadászatra érkeztem. Valahogy az egésznek olyan propaganda szaga van. Ezen a területen szerintem sokkal több tapintatra van szükség. Természetesen lehet ilyen okból programokat szervezni, de nem feltétlenül kell ezt ennyire harsányan, propagandisztikusan külsőleg is megfogalmazni. (Egy kis bölcsesség, sokszor épp az ellenkezőjét kell mondani egy lázadó ifjúnak, hogy protesztből elérd a szándékolt hatást.)”