Portik portékája

Igazából semmi meglepő nincs az egész Portik-Laborc-Szilvásy-ügyben, komolyan. Ahogy a Véleményvezér is írta, az MSZP-nek nagyrészt épp azért kellett 2010-ben ilyen csúfos vereséget szenvednie, mert politikusaik egyik fő attribútumává a korrupciókészség vált. Egyre-másra derültek ki gyanús ügyleteik, és ezeknek élét a legkevésbé sem enyhítette, hogy saját kormányzásuk ideje alatt buktak le több ízben is – éppen hogy mutatta, hogy bár szerencsére az igazságszolgáltatást nem sikerült maguk alá gyűrniük, de törvénytelen üzelmeik leleplezése pártpolitikai jellegű lejáratástól függetlenül jöhetett létre. Bár a 2010-es kormányváltás után nagyban próbáltak arra támaszkodni (például most Szilvásy György, vagy vegyük csak Hagyó Miklós és Gyurcsány Ferenc példáját), hogy ellenük koncepciózus eljárás folyik: a tisztán látást pedig nehezítette a Fidesz valóban létező elszámoltatási szándéka, ami aztán lufiként pukkanhatott ki, sok-sok bosszúszomjas jobboldali nagy bánatára.

A volt Nemzetbiztonsági Hivatal (jelenleg: Alkotmányvédelmi Hivatal) környékéről azonban már eddig is tudni lehetett, hogy nem épp a legtisztességesebb emberek gyűjtőhelyeként működött az előző kormány regnálásának idején: a keresett bűnözővel, Portik Tamással való összejátszás már tavaly világossá vált, most pedig a titkosszolgálatok és a maffia egyeztetéseinek a tartalma is a nyilvánosság elé került. A leirat valójában közhelyesebb nem is lehetne: adott egy jelentéktelen figura, aki a kezébe került hatalomtól végre valakinek érezheti magát, illetve egy szorongó, gyilkosságokban közrejátszó ember, aki hosszú ideig bujkált a felelősségre vonás elől, de arra mindig büszke volt, hogy befolyásos barátainak megléte azért némi biztonságérzettel töltheti el. A politikus és a bűnöző is elképesztően fontosnak hiheti magát, hogy ilyen becses társaságban tölti idejét: Laborc Sándor úgy képzelheti, kezében tartja az alvilág egyik legbefolyásosabb alakját, Portik meg megállíthatatlannak látja magát – mint azt a Heti Válasz korábban megírta, a Portik érdekeltségében álló Energol Rt. egykori vezetői Horn Gyulát is csak akként emlegették, mint aki öt perc alatt hívja vissza őket. Portikról egyébként az is kiderült, szintén a Heti Válasz egy számából, hogy még egy film főszereplőjének karakterét is róla mintázhatták: a Kaméleon készítői persze tagadtak, de vitathatatlan, hogy ez is nagyon beleillik egy hasonló, nevelőotthonból a maffia soraiba kerülő, feleségét a világ elől elzáró hitvány alak portréjába.

Mintha csak egy amerikai akciófilmben lennénk: a szereplők ennél banálisabb figurákat már nem is testesíthetnének meg, a sztori embertelenebb és szánalmasabb nem is nagyon lehetne. Az pedig a legriasztóbb az egészben, hogy ez csak egy kis szelete lehet a nagy egésznek: hogy a hatalom szolgálata mennyi-mennyi undorító akciót termelhet ki nap mint nap. Az MSZP persze nyugodt lehet: a magyar politikai életben még mindig vezeti az efféle ügyletek végrehajtásában a rangsort, ami köszönhető politikusainak jellemtelensége mellett azok elképesztő ügyetlenségének is. Legalábbis erről árulkodik Szilvásy beszámolója is: az egykori miniszter szerint a Portik-Laborc beszélgetést a „szokásos módon irattározták az előző kormányzati ciklusban”, így azzal gond nem lehet. Ráadásul Szilvásy hozzáteszi az ultimate érvet is: szerinte politikai motiváció nem lehetett a háttérben, amit jól mutat, hogy „a titkosszolgálati eszközökkel szerzett információkból semmit nem használt fel az akkori kormány politikai riválisai lejáratására”. Milyen tisztességesek is végső soron, nemde? Fel is használhatták volna, de nem tették, ami jól mutatja, hogy csak szimplán egy vállalhatatlan, botrányos eszmecserét folytattak le az évtizedes bűnözővel, meglebegtetve azért némi lejáratási szándékot is, de hát ez már csak az esemény szellemének-jellegének szólt. De ne legyünk igazságtalanok: Portik minden bizonnyal felbecsülhetetlen értékű információkkal látta el őket, amely aztán nagyban elősegíthette, hogy aztán igazán senkit ne leplezzenek le, de legalább elmondhassák, hogy cseverésztek az elmúlt tíz év legsötétebb üzelmeiben részt vállaló Portik Tamással. Ez volt utóbbi portékája az MSZP számára: némi bizalmas információ, hadd érezzék nemzetünk vezetői úgy, hogy jelentőségteljes titkok kerültek a birtokukba. Mert így megy ez már csak demokrácia idején.

Jellemző, hogy a Demokratikus Koalíció is próbálja játszani a hülyét: Gyurcsány Ferenc pártja kijelentette, hogy a jegyzőkönyv így anonimizálva értelmezhetetlen, és követelik, hogy valaki mondja meg nekik, ki az az X és ki az a G. Persze, a kínlódás érthető, Gyurcsány kormányzása alatt zajlott az egész vállalhatatlanság, amire Bajnai újdonsült baráti köre szeret is rámutatni: Karácsony Gergely például Facebook-oldalán képes volt kijelenteni, hogy az ilyen ügyek miatt van szükség korszakváltásra – majd az adekvát „és ezt így hogy?”-kérdésre leszögezte, hogy Bajnai volt az, aki Laborcot leváltotta. Ha csak úgy nem – végül is, az SZDSZ is azért állt össze annak idején az MSZP-vel, hogy őrkutyaként figyelhesse a szocialisták kormányzását. El lehet képzelni, Karácsonyék mennyire lennének hatékony kerékkötői az újból a hatalomba kerülő pénztalicskázók tevékenységének.

Aki a Gyurcsány-korszak emblematikus gazembereitől többet várt, az tényleg megérdemli, hogy efféle sötét alakoktól reméljen korszakváltást a közéletben. Csak sajnálni lehet, hogy olyan tisztességes politikusok is, mint amilyenek a Párbeszéd Magyarországért alapítói, elképzelhetőnek tartják az ancien régime hatalom- és pénzfüggő karaktereivel való együttműködést a mostani kormány leváltásának érdekében – mert tény, hogy a jelenlegieknek is rengeteg vállalhatatlan húzásuk van, de az egész egyszerűen nem igaz, hogy rosszabb lenne bármi is, mint az előző kormányok idején.