Az első nagy lépésen túl vagyunk

„Ha jól emlékszem, egy 2010-es interjúban beszélt arról, hogy az azt követő év – s feltételezem, ez azóta is érvényes – a tabudöntések éve lesz. Sikerült a tabudöntés?

Az egyik tabu az volt, hogy lehetetlen a kapacitásszervezést új módszerekkel üzemeltetni és lehetetlen úgy átszervezni a rendszert, hogy abból ne kerekedjenek botrányok. Azt tudom mondani: nem tévedt el mentőautó, és egy központosított átszervezés, rendrakás alapjait megteremtettük. Nyíltan beszéltünk a beszerzési rendszer hiányosságairól, hogy azokat új alapokra kell helyezni. Az is egy tabu volt, hogy korábban a betegek nem voltak ott, amikor az ő sorsukról döntöttek. Mi, amikor például a transzplantáció kérdésében lényegi döntéseket hozunk, egy teremben ülünk a szakmai és a betegszervezetek képviselőivel. A korábbikkal ellentétben – amikor mindent parancsszóra kellett végrehajtani – mi egyeztetéseket követően hozzunk meg döntéseinket, és a munkafolyamatba is bevonjuk a szakmát. Ezeken kívül azonban még számos tabuja van az egészségügynek, amiket nagyon gyorsan le kell dönteni annak érdekében, hogy egy élhetőbb szervezetet lássunk magunk előtt.

Akkor beszéljünk még ezekről a tabukról.

Sokan mindig a pénzt emelik a középpontba. Én egyetértek azzal, hogy az egészségügyben több pénzre van szükség, ám a jelenlegi forrásokból is többet ki lehetne hozni sokkal jobban. Talán a legfontosabb ilyen tabukérdés, hogy hogyan érzik magukat az adott szervezetben dolgozók, akik aktív életük túlnyomó többségét abban eltöltik. Az a szervezeti élmény, ami nap mint nap éri a szereplőket, az nem csak a pénzhiány miatt lehet rossz, hanem a hierarchia különböző jelenségei, a sokszor egymás ellen irányuló túlélési taktikák, érdekérvényesítési versenyek is teremthetnek élhetetlen szervezeti környezetet.

A pénzkérdés valóban csak az egyik aspektusa a személyes jóllétnek, de mégis csak előtérbe kerül nem csak a rezidensek – bár sokszor csak róluk esik szó –, hanem a szakdolgozók esetében is. Egy ötven év körüli hölgy mondta: két munkahelye van, heti háromszor éjjeli ügyeletet vállal, így jön össze 160 ezer forint. Az önök által elindított bérrendezés – ami miatt sokan fintorognak, noha az elmúlt évtized legerősebb törekvése a bérek rendezése felé –, hol tart és mire lesz elég? Papp Magor rezidenselnök is bizalomerősítésnek értékelte a lépéseket. Nagy a csend. Béke van?

Az első nagy lépésen, a bérek és a háziorvosi finanszírozás első emelésén túl vagyunk. Számos olyan beavatkozás is történt már a rendszerben, ami kijelölte a jövőbeli továbblépések irányát. Ha egy rezidensi ösztöndíjról beszélünk, az csak egy aspektus. De hogy a későbbiekben legyenek célzott ösztöndíj-rendszerek a hiányszakma területein, az egyértelműen működőképes elgondolás. Már az eddigiekből is látszik, hogy tavaly száz orvossal kevesebb kért vendégmunkához diplomaigazolást. Azok között, akik ezt meglépték, kisebb arányban voltak olyanok, akik csak orvosi diplomával rendelkeztek és nem volt szakvizsgájuk. Tehát a fiatal orvosokra ez hatással van. Meg kell találnunk az életpályának azokat az elemeit, amiket »fel kell húznunk« a következő időszakban.”