Kérdések és kérdőjelek: a demokratikus ellenzék dilemmái

„Különösen akkor nem, amikor az új – és egyes esetekben sokat ígérő – kezdeményezések, hol tudatosan, hol akaratlanul, összemossák a 2010 előtti és utáni időszakot, s ezen keresztül igyekeznek helyzetbe hozni magukat. Éppen ezért világosan le kell szögezni: ma nincs olyan párt a demokratikus ellenzék oldalán, amely ne viszonyulna kritikusan a 2002 és 2010 közötti kormányzás egyes intézkedéseihez. Az egész nyolc évnek a teljes elutasítása azonban nemcsak igazságtalan, hanem értelmetlen is. Ugyanis ez a magatartás pontosan azt nem teszi lehetővé, ami a lényeg lenne, a differenciált megítélést, s az annak alapjául szolgáló kritikai szellemet, a nyílt társadalmi vitát. Azok, akik nem képesek vagy nem hajlandók erre a differenciáltabb megítélésre, nemcsak a politikai kultúrának ártanak, nemcsak a társadalomban egyébként is meglévő politikaellenes hangulatot erősítik, nemcsak az ebben gyökerező politikai passzivitást bátorítják, hanem akarva-akaratlanul a jelenlegi kormány politikáját támogatják, amelyik ugyanebben az ideológiában gyökerezik. De van itt még egy bökkenő. A kispártok egy része, azok az újonnan alakult civil szervezetek, politikai mozgalmak, amelyek a rendszerváltás egészét utasítják el, s ezért azt hangoztatják, hogy nem lehet visszatérni a 2010 előtti állapotokhoz, akarva-akaratlanul megtévesztik a társadalmat. Nincs ugyanis a demokratikus ellenzék oldalán egyetlen olyan párt sem – sem a Demokratikus Koalíció, sem az MSZP nem ilyen, hogy egyértelműen fogalmazzak –, amelyik egyszerűen a 2010 előtti állapotokat akarná rekonstruálni. A döntő kérdés nem is ez. Hanem az, hogy mi az, ami a 2002 és 2010 közötti időszak kormányzati filozófiájából és gyakorlatából vállalható és folytatható, és mi az, ami nem; hogyan, milyen elvek és értékek alapján lehet és kell megújítani a politikai kultúrát, a politikai morált, a kormányzást Magyarországon. Az elgondolkoztató, hogy ha a hangzatos kijelentések, az öncélú politikai retorika mögé tekintünk, akkor ebben a tekintetben nincsenek lényeges különbségek a demokratikus ellenzéken belül – átlátható pártfinanszírozás, a korrupció, a politikai és a gazdaság oligarchikus összefonódásának felszámolása, a „foglyul ejtett állam” kiszabadítása, a demokratikus intézményrendszer helyreállítása, az igazságosabb társadalom eszméje, a társadalom további szétszakadásának megakadályozása, a fenntartható fejlődés, az emberi méltóság, az emberi jogok és a kulturális sokféleség tiszteletben tartása, a kisebbségek védelme stb., mind olyan eszmék, amelyek a demokratikus oldalon álló politikai pártokat és mozgalmakat egyaránt jellemzik. Ezek azt mutatják, hogy – minden vita ellenére – létezik a demokratikus ellenzéken belül értékeken nyugvó, az Orbán-kormánnyal szembenálló alternatívát kínáló és a politikai cselekvés alapjául szolgáló konszenzus.”