Csúzlival Sólyomra

„Először is Sólyom László nem Orbán Viktor személyét támadta berni előadásában (bár miért ne tehette volna), hanem azt a jelenséget, hogy amint egy aktuálpolitikai törekvés szembe kerül az alkotmányosság kritériumaival, a kormány egyszerű jogtechnikai megoldással – a vitatott részt beleíratja az Alaptörvénybe – rendre kikapcsolja az alkotmányos kontrollt. Ez azonban a kritikának nem az értékelés részéhez tartozik, szimpla ténymegállapítás. A kormány támogatói legfeljebb vélekedhetnek úgy, hogy Orbán Viktor céljai fontosabbak, mint az alkotmány, de ez akkor sem változtat azon a szikár tényen, hogy a napi politikai akarattal szemben az alkotmányos kultúra háttérbe szorul, hanyatlik. És ez nem csak Sólyomnak nem tetszik, de a túlzott baloldali szimpátiával nem vádolható hazai jogászság egy jelentős részének sem.

Ami Sólyom Kádár-rendszerről alkotott véleményét, és abban betöltött szerepét illeti, arról legyen elég itt annyi, hogy ő maga a rendszerváltás előtt rengeteg időt és energiát szentelt olyan ellenzéki szervezetek jogi segítésének, képviseletének, mely szervezetek nem hirdették ugyan fennhangon, hogy »Civilek« volnának, viszont valós társadalmi érdeket képviseletek a Kádár rendszerrel szemben (környezetvédelem, alapjogok, stb.) nem pedig május elsejei felvonulásokat szerveztek. Ez nem kevés kockázattal és kellemetlenséggel járt akkoriban, mialatt a FIDESZ mostani prominenseinek jelentős része, MSZMP pártkönyvét lobogtatva »bomlasztotta belülről a rendszert.« Sportdiplomataként, például, nem beszélve Fricz Tamásról, aki a vészterhes idők egy részét az Ifjúkommunista lap szerkesztőségében vészelte át.

Ami pedig a Zétényi-Takács féle igazságtételi törvényt illeti, ez Sólyom személyes vallomása szerint is pályájának egyik legsúlyosabb erkölcsi dilemmája volt. Itt brutális nyíltsággal szembesült ugyanis a jogászok legrosszabb rémálmával: az igazságosság és a jogbiztonság követelménye kibékíthetetlen ellentétbe került egymással. A törvényhozás úgy döntött 1991-ben, hogy erkölcsi parancsnak engedelmeskedve, félreteszi az európai jogállamiság alapkövét, és visszaható hatállyal büntetni rendelik a törvény szerint már elévült kommunista kegyetlenkedéseket. A hangsúly a törvénytervezet megalkotói szerint sem a fizikai büntetésen lett volna, hanem a nyilvános bűnvádi eljárások erkölcsi erején. Az AB-nek tehát arról kellett döntenie, hogy az alkotmányosság gondolatával összeegyeztethető-e, ha az egyik legfontosabb jogelvet – a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát – felfüggesztik az igazság érvényesüléséért?”