„Jövevény voltam” – Enikő

„Egy ideig, pontosan elköltözésünkig ő takarította a templomot, és a gyülekezeti termet. Addig többen is végezték a harangozói feladatokat, több-kevesebb sikerrel. Enikő ezt is tökélyre vitte. Megbízható volt, rá mindig lehetett számítani. Ahová a kezét odatette, rend és tisztaság honolt. Akárhányszor ezt elmondtam neki, ő zavartan mosolygott, láttam, nem hiszi, hogy őszintén így is gondolom. Ugyan mi értéke van a takarításnak?, láttam, ez fut át fején. Nem fogott rajta a dicséret, mindig csak üres bóknak vélte.

Emlékszem, egyszer közös takarítást végeztünk a templomban. Jöttek idős asszonyok, jó sokan voltunk. De mielőtt nekikezdtünk volna a feladatoknak, senki nem mozdult. »Enikő, mit csináljunk?«, ezt kérdezték a csöndes szavú fiatalasszonytól. Aztán padtörlés közben valamelyikük rá is kérdezett: »Jól csinálom-e Enikő?« Megdöbbentő volt számomra az a tekintély, amit munkája eredményeként kivívott magának. Amikor ezt el is mondtam neki később, ismét nem hitt nekem. Csak a kételyt, az önértékelés hiányát láttam rajta. Pedig nekem az a takarítósnap egy nagyon fontos igazságot mutatott meg, amit így hosszú évek távlatából sem feledtem. A kegyelmi ajándékok sokszínűségét. Azt a nagyszerű felismerést, hogy a takarítás is lehet tehetség, hogy a tisztává varázsolt környezet igenis büszkévé kell tegye annak munkását, s hogy ezernyi módja van annak, hogyan is tehetünk valamit Isten dicsőségére.”