„Itt lelki polgárháború folyik. Pedig mindenki elkötelezett a szavak szintjén, hogy azért szeretne helyzetbe kerülni, mert árkot akar temetni. Érzelmi aknavetővel. Itt az az érzése az embernek, hogy a kétszerkettő néha négy alá vagy fölé vihető politikai meggyőződéstől függően. Akár egyidejűleg is.
Nem tudom, hogy hol kellene elkezdeni. Talán néhány alapvető dologban ki lehetne egyezni. De még ez sem a megoldás. Belül kellene elkezdeni a változást. Megkísérelni a lehetetlent – a lélek belső békéjét megteremteni. Akarni, kísérletezni. Olyan közösségeket megtalálni, létrehozni, amelyek ennek a látható hisztériának a semlegesítői.
Az egyházak ott vannak, ahol társadalmi elfogadottságukban. De feladatuk újra és újra megkísérelni a megbékéltetés szolgálatát. A lehetetlen lehetségessé válásának lehetősége nem az egyházban, hanem annak urában Jézus Krisztusban adott, aki nemcsak az egyháznak, hanem a világnak is ura.
Ebben a hiszterizált állapotban, amiben a magyar társdalom most leledzik, az egyház egyet biztosan kínálhat: közös teret, közös éneklést, közös imádságot a tér két oldalán állóknak. Nem kevés ez.”