„A közvélemény nem azt érzékeli, hogy javul a közbiztonság, hanem azt, hogy senki nincs biztosítva az ellen, hogy saját lakásán vagy az utcán, elhagyatott tóparton vagy nyilvános helyen nem verik-e agyon, akár szórakozásból is. Az emberölés nyilván egyidős az emberiséggel, de napjainkban mintha visszatérnénk a barbárság alsó fokára, mostanság a szíven szúrás mellett az agyonverés, az ásó, a kapa, a karó, a balta, a lapát, a machete, a kerítésléc, a husáng a gyilkos fegyverek. És ezt nem az amerikai filmek sugallják, ott jobbára golyók röpködnek.
Nem, itthon csak találgatni lehet, hogy mi késztet arra egy nőt, aki maga is anya, hogy felbéreljen két hajléktalant: némi készpénzért verjék agyon a kapcsolatának útjában álló 11 éves gyereket. Előbb megkínozzák, utóbb agyonverik, de a legújabb hírek szerint még élt, amikor elásták. Sátánnak kell annak lennie, aki ezt kitalálja, végigcsinálja, majd hidegvérrel elmegy a rendőrségre és bejelenti, hogy eltűnt a nevelt fia. De mi sugallja azt, hogy ragadjunk baltát és verjük agyon anyánkat és nagyanyánkat, mert megkérdezték, miért nem mentünk el a pótérettségire? (...)
Ilyenkor kerül elő az 1990-ben az Alkotmánybíróság által eltörölt halálbüntetés kérdése. Szakemberek állítják, hogy nincs visszatartó ereje, amit velem együtt tömegek nem hisznek el. Az viszont igaz, hogy a teljes életfogytiglani büntetés alanyait a mi adónkból tartják el halálukig. Az amerikai elnökválasztással egy időben, Kaliforniában népszavazás döntött arról, hogy marad a halálbüntetés. És az Egyesült Államok további 32 államában is. Az uniós jogrendbe viszont jelenleg nem fér bele.”