Semmiféle paktumot nem kötöttünk a Fidesszel

2012. november 05. 10:46

Nem értettünk egyet az SZDSZ drogpolitikájával, az abortusszal kapcsolatos nézeteivel, vagy azzal sem, hogy a jelentős társadalmi elutasítottság ellenére a melegházasságok elismertetését erőlteti. Interjú.

2012. november 05. 10:46
Németh Sándor
NOL

– Ha már az imént az SZDSZ szóba került: éppen öntől – a Népszabadságnak 1997-ben adott interjújából – tudjuk, hogy a liberális párt megalakításakor többségben voltak a Hit Gyülekezete tagjai. Még a Szabad Demokraták Szövetsége elnevezés is a »hitesektől« származik. Aztán 1998 után szakítottak egymással, az SZDSZ mára eltűnt a süllyesztőben. Utólag sem bánja, hogy így történt?

– Elindultak olyan folyamatok, amelyekhez nem volt közünk, és amelyekkel egyre kevésbé tudtunk közösséget vállalni. Eredetileg az SZDSZ-ben láttuk a jogállamiság legfőbb letéteményesét. Aztán az évek során az SZDSZ ultraliberális párttá változott. A Hit Gyülekezete erkölcsi szempontból konzervatív értékeket vall. Nem értettünk egyet az SZDSZ drogpolitikájával, az abortusszal kapcsolatos nézeteivel, vagy például azzal sem, hogy a jelentős társadalmi elutasítottság ellenére a melegházasságok elismertetését erőlteti. A párt politikája mindinkább ezekre a kérdésekre koncentrált. Személyes konfliktusok is rontották a viszonyt. Hack Pétert a gyülekezethez való tartozása miatt olyan helyzetbe hozták, hogy nem maradt más választása, kénytelen volt elhagyni az SZDSZ-t. Méltatlanul bántak Péterrel, pedig ő remek szakember, és mindig lojális volt az SZDSZ-hez. Talán ez volt az utolsó csepp. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a klasszikus liberális értékek képviseletére nagy szükség van. Hiányzik egy ilyen párt a parlamentből.

– A rend kedvéért megkérdezem: kívánatosnak tartja-e a fideszes kormány leváltását?


– Mit akar kimondatni velem? Természetesen én is látom, hogy korlátozták a szabadságjogokat, meggyengítették a jogállamot. És gazdasági kérdésekről még nem is szóltam. Ha a Fidesz nem jön vissza középre, mert nagyon is jobbszélre húzódott, ha nem állítja vissza a demokráciát, akkor igen: kívánatos a kormány leváltása.

– Lát arra esélyt, hogy a Fidesz képes legyen visszacsinálni – egyúttal elfeledtetni – az elmúlt két és fél évet?

– Sok esélyt nem látok rá, de tudja jól, a politikában úgy tartják: soha ne mondd, hogy soha.

– Egész megengedőnek tűnik, mármint ahhoz képest, amit az ellenzéki ATV-ben láthatunk nap mint nap. Közben az ATV – áttételeken keresztül – a Hit Gyülekezete tulajdona.


– Az ATV balliberális értékeket közvetítő televízió, amelynek jellegén és irányultságán a Hit Gyülekezetének nincs oka változtatni. Egyébként is, ez csak a szerkesztők, a műsorvezetők és a nézők közös akaratából lenne elképzelhető. Nem a Hit Gyülekezete határozza meg az ATV értékrendjét, de az ATV értékrendjében a Hit Gyülekezete is jelen van.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 231 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ál48mos
2016. augusztus 31. 19:27
Ennyire sok ostobaságot még nem olvastam. A vége fele már azt gondoltam hogy az Elrabolva 2. forgatókönyvét olvasom. Ez teljesen egy agyszülemény ilyen nem volt és nem is lesz. Ez a hozzászólásod nem tükrözi a valóságot. Aki ott akarta hagyni a HGY-t az ott hagyhatta szabad akarat van a Hgyben.
ál48mos
2016. augusztus 31. 19:27
A Hit Gy. nem állami pénzen próbálja fenntartani magát hanem és ez igaz amit adnak 1%-ból illetve adományokból. Az 1% sok más mint például a katolikus is jól kihasználja. Mivel hogy a többség véleményem szerint nem aktív katolikus. Míg aki a Hgyt támogatja az Hgy tag. Németh Sándor egy szimpatikus ember.
atila68
2013. augusztus 03. 16:28
A Fidesz kétharmadában komoly szerepe van a Hit Gyülekezetének, ahogy annak is súlyos következménye volt mikor kihátráltak az SZDSZ mögül.
citromfű
2012. november 30. 11:35
1. A 2. Hitgyüli 3. egy 4. álkeresztény 5. cionista 6-7 biznisz-szekta. A mondatvégi írásjelt nem számítva 7 szót írtál ide. Ebből 3,5 igaz ebben a kontextusban, a többi, mint már írtam, a komcsi ávh propagandagépezet selejtes mellékterméke. Gratulálok, hogy ezt így sikerült hibátlanul!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!