Korai temetni a nemzetállamok korát

„A jelenlegi társadalmi helyzet pattanásig feszült: Európában újabb és újabb nacionalista pártok jönnek létre, egyre több emberben kezd megfoganni az euroszkepticizmus kérlelhetetlen alapállapota: míg tíz évvel ezelőtt az értelmiségiek szinte egyként söpörték le a »nagy szisztémákat átlátni képtelen« kisember kétkedését, ma már gyári munkás és egyetemi professzor egyként vallja, hogy valami nincs rendben ezzel a szövetséggel, hogy a mostani formájában nem élhet túl több gazdasági válságot az Európai Unió. Az ő elégedetlenségükre éppen hogy nem annak kellene lennie a válasznak, hogy akkor még több Uniót zúdítunk a nyakukba, még több nemzeti hatáskört veszünk el tőlük: szokás lesajnálni a »nem leszünk gyarmat« mottóját, de ilyenkor nem érdemes azt hinni, mindez egy miniszterelnök kettős beszédének, egy lap propagandájának lehet csupán köszönhető. A Békemenet ugyanis nemcsak nekünk, de egész Európának feketén-fehéren megmutatta: a nemzetállami szuverenitás megkövetelése nem hagyható csak úgy figyelmen kívül, nem léphető egyszerűen át.

Mi hálásak lehetünk, hogy az európai beavatkozás pletykájának elterjedésére egy békés százezres tömegtüntetés szerveződött, és nem gyújtogatás és fosztogatás, esetleg szélsőséges pártok megerősödése, mint Görögországban. De nem árt óvatosnak lennünk: ha valóban bekövetkezett volna az, hogy az Európai Unió a mi miniszterelnökünket is csak úgy ülteti kispadra, mint az olaszokét vagy a görögökét, mára nekünk is lenne egy legalább harminc százalékon álló Jobbikunk, holnapra pedig talán már nem csak az uniós zászló égne, de nagykövetségek épülete is. Ne gondoljuk, hogy Orbán Viktor személye lenne ennyire fontos: a magyarok saját szabadságukat féltik, saját választási joguknak egyértelműségét követelik meg. Ráadásul nem egy miniszterelnök szavai okozzák a nemzetben való gondolkodást - éppen fordítva, a vezető érzi meg, hogy ilyen beszéddel könnyen ki lehet vívni a hallgatóság szimpátiáját.

De tudnunk kell azt is, hogy egy egyesült Európa talán elhozná a gazdasági felemelkedést, de még ez sem lenne elég: a társadalmi problémákat ugyanis sehol nem lenne képes egy ezer kilométerekkel odébb lévő központ kezelni, a társadalom viszont ezek mentén való felháborodásában a központ ellen fordulna dühében. Ma az lenne a legfontosabb feladatunk, hogy konszolidáljuk a jelenlegi helyzetet, visszahozzuk sokaknál az Európai Unióba vetett bizalmat, és elérjük, hogy a nacionalista pártok ne erősödjenek meg joggal olyan hírek hallatán, hogy az Unió miniszterelnököket mozdít el, hogy a nehéz helyzetben érzéketlen módon még több megszorítást követel, hogy kettős mércével mér a demokratikus viszonyok megítélésének során.”