Tanulás, munka, majd megérdemelt pihenés – Ennek vége

„Már rövid távon az egyik legfontosabb feladat a munkában töltött idő - és ennek részeként - a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése. Ennek persze előfeltétele a munkahelyteremtés, amit az aktív idősek növekvő fogyasztása is támogathat.

A kitolódó nyugdíjkorhatár egyre inkább egy új életszakasz-modellt támogat, amelyben egy (a mai nyugdíjkorhatárhoz képest fokozatosan növekvő életkorig) »kötelező« a munkavégzés (pontosabban nincs jogosultság öregségi ellátásra), és van egy sáv, ahol a munkavégzés és a (csökkentett? felfüggesztett?) nyugdíj melletti munkavégzés mind adó, mind foglalkoztatási szempontból is összefolyik. És van egy harmadik sáv, ahol a meghatározó jövedelemforrás már a nyugdíj, illetve az öngondoskodási rendszerek. Ez a harmadik sáv bizonyosan valahol 70 év felett lesz, de itt meg kell teremteni az egyéni döntés és mérlegelés lehetőségét, hiszen lehet, hogy ez nem életkor, hanem állapot/képesség függvénye.

Mindehhez fel kell adni azt a tradicionális szemléletet, amely az ember életét három nagy (éles határvonallal elkülönített) szakaszra bontja: a tanulás évei, a munka évei, és a jól megérdemelt pihenés szakasza. Ennek vége. (...)

Az Orbán-kormány számos társadalompolitikai eszközzel (elsősorban az adórendszer és a kommunikáció formálásával) törekszik a demográfiai folyamatok megfordítására. Ez dicsérendő, de a pénzügyi, társadalmi, intézményi eszközök fontossága mellett alulbecsüli az orvosi, a biomedikális eszközök, a reprodukciós medicina lehetőségeit. Ennek jelentőségét az alábbi tények emelik ki: a gyermekvállalás az utóbbi tíz évben egyre idősebb korra tolódott ki (emiatt általában nő a meddő párok aránya, mert az életkor előrehaladtával csökken a termékenység), az anya életkorával nő a veszélyeztetett terhességek száma, és - ezek következtében is - magas a koraszülések aránya. A születési szám növeléséhez nem elég a gyermekvállalási kedv: képesség is kell hozzá.

Magyarországon alulbecsülik a meddőség szerepét. A szakemberek véleménye szerint a reprodukciós korban levő párok 20%-a valamilyen termékenységi problémával küzd, a 35 és 45 év közötti párok esetében ez az arány már 25% feletti. Elfogadva azt a feltételezést, hogy a meddőség a gyermeket vállalni kívánókat és a gyermeket nem akarókat azonos arányban sújtja, a 95 000-es évi születésszámot figyelembe véve a meddőség elvben évi 19 000 (azaz: tizenkilencezer) gyermek meg nem születéséért felelős. A reprodukciós medicina korszerű eszközei képesek lennének ebből évi 12-13 000 gyermek megszületését lehetővé tenni.

Ma ez a lehetőség nincs megfelelően kihasználva: a mesterséges megtermékenyítés és az egyéb meddőségi kezelések évente ma még csak 2000-2500-gyermek születéséhez járulnak hozzá. Ezért - beleszámítva a terápia elutasításának lehetőségét is - a területben rejlő elvi potenciál ismeretében - óvatos becslések szerint is - 6-8000-rel lehetne évente növelni a születendő gyermekek számát. Mindez ráadásul - ellentétben az adórendszer változásával - olcsó, és »eredménykötelmes«.”