Ötödik nap

„Újkeletű fuvarozó ismerősöm alkalmazottja kapcsolódik be a beszélgetésbe. Higgye el uram, én szállítok embereknek, sokat beszélgetek velük. El fogják zavarni ezeket, jól s...be fogják őket rúgni. De meg is érdemlik.

Növekszik körülöttünk a kör. Újabb beszélgetőtárs szól közbe. Mondja, mit csinál ez a Schiffer meg ez az izé....ez a Mesterházy? Nem értik, hogy ha itt szerencsétlenkednek, akkor ezek rajtunk maradnak? A Milla meg miért tesz úgy, mintha ő fújná a passzátszelet? Csak egyszer találkoznék ezzel a Kováccsal – mondom neki Juhász, nem Kovács, erre ő: úgy is jó -, hát én megmondanám neki. Rohadtul megmondanám... Mert ők lesznek a felelősök, ha ez az átkozott banda a nyakunkon marad. (...)

Ezek az emberek dolgoznának. De nincs hol. Szépen, tisztességesen nevelik gyermekeiket, a legnagyobbon kívül mindegyik iskolába jár. Csökkenthetik a szociális támogatást, hogy nagyobb legyen az ösztönzés a munkára, de ezzel Erzsiéknél csak azt érik el, hogy még kilátástalanabb lesz a helyzetük, hogy még szegényebbek lesznek. Nekik nem ösztönzés, hanem munka kell. De az nincs. Mindenki leépít. Hajrá Orbán-Matolcsy féle unortodoxia!

Erzsivel és Ottóval elmegyünk nagybevásárlásra Tamásiba. Cukrot, lisztet, vajat, zsírt, almát, sajtot, száraztésztát, kolbászt, oldalast meg még számtalan dolgot veszünk. Egy hétre, talán kettőre könnyebb lesz, de a lényegben nem tudunk segíteni. Erzsinek és Lacinak nem lesz munkája. Reménytelenül sodródnak. 

Aztán közösen főzünk, de vacsorára már nem maradunk. Elindulunk a cigánysorra, nincs kétségem, ott másfajta szegénység fogad majd bennünket. De nemcsak a szegénység más, mintha a politika is más lenne. Érzékeljük a pikantériáját annak, hogy a cigánysoron az LMP helyi vezetője kalauzol bennünket. Neki ez természetes...”