Nobel-díj az EU-nak

„Kontinensünk ezernyi pontja idézi fájóan az első és a második világégés (vagy inkább: európai polgárháború?) emlékét. Hogy 1945 óta ekkora vérengzésre nem került sor, abban megkerülhetetlen szerepe volt a ma már Európai Uniónak nevezett, nyugat-európai szén- és acéltársulásból kinőtt közösségnek. Még akkor is, ha az egyik alapítóatyától, a francia Jean Monnet-től tudjuk: nem az európai egységesülés hozta el a békét, hanem fordítva. Nyugat-Európa szerencséjére a második világháborút követő rendezést nem az előző nagy konfliktust lezáró, minket, magyarokat is tragikusan megcsonkító bosszúállás határozta meg. Az addig egymást ölő európai nemzetek (Franciaország és Németország 70 év alatt háromszor is háborúzott egymással) 1945 után békejobbot nyújtottak egymásnak. És ez a megállapodás mai napig, immár a kontinens nagy részére kiterjedve is érvényes maradt, még ha a gazdasági válság miatt ma inkább ökölbe is szorulnak ugyanezen európai kezek. Igaz, hogy az Európai Unió tehetetlen volt a magyar tragédiát is hozó délszláv háborúval. Kétségtelen tény az is, hogy az uborkák görbületét és a tyúkok ketrecét szabályozó uniós direktívák korában nehéz szem előtt tartani az egységesülés alapjait megvető eszményeket.

De ha nem is a mai brüsszeli szürke embereknek, ezeknek az eszményeknek alighanem joggal jár a kitüntetés. Nélkülük - az európai történelem évszázadainak tapasztalata alapján - a mi generációnkba tartozók is nagyobb valószínűséggel tapasztalták volna meg a lövészárkok, a háborúk borzongató iszonyatát.”