Ámen

„A kormányfő nézetrendszerét és az ebből fakadó intézkedéseket érő támadások pályáról való leszorításához ő is használ beszédírókat, spindoctorok által kidolgozott csúsztatásokat, trükköket, könnyen megjegyezhető dakota közmondásokat. Ám ahogy a bírálatok élesednek, s a valóság is csúnyán reflektál némelyik kormányzati döntésre, Orbán úgy fordul egyre keményebben és leplezetlenebbül azokhoz a fordulatokhoz, amelyek nem »kézbe kapott« szövegek, hanem saját reakciói – és azokat a víziókat védik a darabokra töréstől, amelyek az évek során a hatalom megszerzéséért folytatott szüntelen harc közben álltak benne össze. (...)

Amikor kormányfőként a gazdasághoz nyúl és kétségbeesett elszántsággal piros pontokat szeretne felmutatni a sok fekete mellé, nem Matolcsy Györgynek, hanem önmagának akar megfelelni – az elszabadult képzelőerővel és még több verítékkel összeállított tervek azért egyre merészebbek, mert nem a valósághoz, hanem a rendeléshez igazodnak. És amikor kiderül, hogy a számok kártyavárként omlanak össze, a tételek pedig szerteszét szállnak, és újra és újra korábbi ígéreteknek ütköznek – az erő már csak úgy működőképes, ha támadások, puccsok, ellenforradalmak és összeesküvések leselkednek rá, nem pedig a realitás felesel velük. A szabadságharcnak nevezett valaminek minden fronton, változatlan hévvel kell folynia, egy szűk, preferált kiszolgáló személyzettel, a társadalmi bázist valamiféle rendi alapon őrizni kívánt, fanatizált hívőkkel és számos, tömegekben élő sztereotípiát indulattá konvergáló axiómákkal, amelyek akár a legalantasabb ösztönöket is képesek mozgásba hozni.

A következmények nehezen kiszámíthatók, de a félázsiai, azaz a saját körletünkben leegyszerűsödik, már-már fenyegetéssé válik az orbáni fordulat: ha máshoz már nem, imádkozzunk a Jóistenhez, hogy az új gazdaságpolitikát siker koronázza, különben a demokrácia helyett új rendszert kell bevezetni.

Ámen.”