A homofóbia gyógyítható

„Magyarországon népbetegség a homofóbia, és bármilyen kézenfekvő is lenne, nem a jobboldalon pusztít kizárólag és elsősorban, hanem megoszlik a teljes lakosság körében, mert ugyan ki ne ismerne olyan, egyébként jó fej, liberálist, szocialistát, gyurcsányistát, aki utálja a Fideszt, gyűlöli a rasszizmust és a kirekesztés minden formáját elítéli, de a melegektől zavarba jön, aztán megrázza magát és felemelt fejjel közli, hogy nem bírja a buzikat, egyszerűen képtelen elviselni a látványukat is. És nem pironkodik. Továbbra is liberálisnak (baloldalinak, gyurcsányistának) tartja magát, büszke arra, hogy felvilágosultabb és szélesebb látókörű, mint egy sutyerák Fidesz-szavazó, közben meg náci, csak épp nem olyan látványosan, mint a többiek, hanem csak visszafogottan, családiasan, tulajdonképpen nem is említette volna, ha nem kérdezem, meg egyébként is, nem szokott ő találkozni melegekkel (ezt hiszi, és ha tudná a valóságot, hogy mennyi meleggel találkozik, akikről azt hiszi, hogy nem azok, biztos megdöbbenne).

A legnagyobb előnye annak, hogy a nácik a homofóbia élharcosaivá lettek éppen az, hogy ebben az esetben a normálisabb homofóbok esetleg elgondolkodnak annak lehetőségén, hogy hozzáállásukkal baj lehet, elvégre normális ember semmilyen kérdésben nem lehet azonos platformon nyilasokkal, és ezzel már meg is tették az első lépést a gyógyulás felé.

Mert bizony, míg a homoszexualitás nem, addig a homofóbia igenis betegség.

Ezért is különös, amikor felnőtt emberek összeállnak sokan, és kimennek az utcára, hogy tüntessenek betegségükkel, mint most, a Budapest Pride alkalmából is, mert például más betegségek esetében ez szinte sohasem történik meg, én legalábbis még nem láttam egyenruhába bújt csoportot a Kossuth téren, akik azt kiabálták, hogy »Aranyerünk van! Aranyerünk van!«. Mondhatnám: nem jellemző.”