„Z. P. : De ez elfogadható kompenzáció ahhoz képest, hogy mennyit profitálhatunk az euróövezetbeli tagságból ? A történet happy endje vélhetőleg az lesz, hogy Európa olyasfajta unióvá válik, mint az Egyesült Államok, politikai –pénzügyi egységgé, föderációvá.
J. S. : (...) Azt tanácsolom, tartsák magukat távol a jövőben is az eurótól. Nincs, nem lehet szükségük egy olyan eszközre, amely – lásd Görögországot – hozzájárulhat országuk szuverenitásának elvesztéséhez. Ezt jó előre belátták a britek, függetlenül attól, hogy éppen bal vagy jobboldali kormányuk volt. Magyarország kapcsán az még a mondandóm, hogy helyeslem a jelenlegi helyzetben a belső és külső devalvációt magában hordozó politikát. A leértékelés - a néhány negatív következmény, mindenekelőtt az infláció várható, de szerintem korlátozott felfutása melett – végeredményben olyan versenyképes szituációba hozhatja az országukat, ahová a jövőben a jelenlegihez képest sokkal több működő tőke áramolhat. (...)
Z. P. : Hát igen. Mibe kerül Önnek Philadelphiából kimondani a halálos ítéletet az európai fejlődés legmagasabb rendű vívmánya, az euró felett…
J. S. : Álljunk meg! Annak ellenére, hogy elhibázott, bár jó szándékú politikai döntésnek tartom az euró bevezetését, azt gondolom, hogy – különösen a legerősebb európai országok számára – tényleg sok előnyt hozott a közös pénz. És éppen azért, mert elsősorban nagypolitikai képződmény az euró, annak összeomlását most már nem szabad hagyni, hiszen annak beláthatatlan, ugyancsak nagypolitikai következményei lennének. Én mentéspárti vagyok. Ugyanakkor észlelem, észleljük mi, Európa jövőjéért őszintén aggódó amerikai közgazdászok, tudósok, politikusok, hogy – az európai struktúrákból fakadó bénultság, lassú tétovázgatás okán – Európa kifogy az időből. Hagyták a görögországi helyzetet a végletekig fajulni. Bármennyire szeretnék az európaiak elhitetni magukkal, hogy nem lesz ebből összeurópai pénzügyi dráma, a valóság az, hogy egy ilyen hatalmas dráma elkerülhetetlen. A görögök meggyőződésem szerint a közeljövőben ki fogják »fosztani« bankjaikat. Az igazi dráma az lesz, hogy a mintát – mert az emberi természet már csak ilyen - Portugáliában, Spanyolországban, sőt Olaszországban is követni fogja a közvélemény. Ezen országok bankjaiból ezermilliárdokat fognak átnyomni elsősorban a német bankokba. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni hatékony, azonnali tűzoltással.
Z. P. : Ez konkrétan mit jelentene?
J. S. : Szerintem az Európai Központi Bank egészen rövid időn belül le fogja értékelni az eurót. Be kell jelentse, hogy hozzálát az irányadó kamatszint folyamatos csökkentéséhez. Fogadást merek kötni, hogy az eurókamatok még az idén az amerikai szintre süllyednek, 0,25 százalékra. A másik, a piacokat végképp lenyugtató és az euró körüli krízist nagy mértékben tompító lépés pedig az lesz, hogy az EKB minden euróövezetbeli bank és államkötvény mögé beáll, fedezetet nyújt minden euróbetét biztonságához. Ahogy ezt a Lehmann-összeomlás idején a mi jegybankunk, a FED is megtette. És ahogy a FED két alkalommal is óriási mennyiségű olcsó pénzzel árasztotta el az amerikai gazdaságot, a bankszférát, ez is egy a mérvadó minta az EKB számára.”