Hogyan váljunk latorállammá?

„Merthogy mi történik: Martonyi János egyik nap – ráolvasásszerűen – kijelenti, vége a Magyarországra »kényszerített« feketebárány-szerepnek, aztán másnap Kövér László útszéli szitkozódások közepette az eddig igen barátságos és visszafogott Romániát is visszakényszeríti a Magyarország körüli kisantantgyűrűbe. Ráadásul – az európai értékek még nagyobb dicsőségére – egy vitatott írócskát temettet teljes állami pompával. Februárban, berlini fogadkozások közepette, Lázár János ünnepélyesen megígéri, vége a mindenkivel szembeni offenzíváknak, hogy aztán most hadat üzenjen Amerikának, azzal vádaskodva: idegen érdekek szolgálatáért cserébe az pénzeli a Fidesszel szembeni demokratikus ellenzék pártjait.

Miféle ország legyen egy efféle Magyarország, ha nem latorállam (rogue state)?(...)

Megjegyzem, 2010-ben az Orbán-kormány még kifejezetten a magyar filmipar támogatására koncentráló kulturális kormányprogram ígéretével igyekezett beterelni választóit az úgymond forrongó választófülkékbe, hogy aztán mára kiderüljön: inkább költi a pénzt bármi másra – saját náci vágyainak Erdélybe exportálására, Horthy szellemének megidézésére –, semmint valódi kultúrára. 

Köztiszteletben álló másik barátom – egyébként neves író – nemrég Párizsban járt, s amikor szállodája recepciójának asztalára letette magyar útlevelét, a bájos, nemrég Lengyelországból elszármazott alkalmazott együttérzéssel jegyezte meg: »Legalább még utazhat, uram, egyelőre…« A művész – mint később bevallotta – megdöbbenésében meg se tudott mukkanni, később elkezdett azon töprengeni, vajon nem épp olyan vakok és elővigyázatlanok vagyunk-e itt mindannyian, mint eleink voltak a 30-as évek vége felé?”