„Őszintén csak a Fideszen lehet csodálkozni. Nem tudná a párt, hogy legfontosabb bázisa a vidék?! Sőt, a Fideszben nemcsak bízott a gazdatársadalom, de szerette is! »Ez a Viktor is egy vidéki gyerek« – mondogatták büszkén a gazdák, félretéve azt a kellemetlen emléket, hogy Orbán nem jelent meg a 2005-ös gazdademonstráción. Még beszédet sem kellett volna mondania. Csak ott lenni… Néhány percig.
Tény, ha viharba kerül a hajó, akkor előbb meg kell menteni, nehogy elsüllyedjen. Aztán majd beszélhetünk arról, hogy olajjal fűtsük-e vagy szénnel. És most vihar van. De vajon nem a vihar része-e az a zöldbárós benyomulás az agrártárcába, amit most tapasztalni? A személyek, de még inkább a szellem tekintetében. Vajon igazi béke-e a vidék békéjének csúfolt informális program, vagy békediktátum?
Mert a gazdák emlékezetéből nehéz kitörölni azokat az alapvetően MSZMP-s, majd pedig MSZP-s agrártechnokratákat, akik információelőnyüknél és pozíciójuknál fogva mindent elvittek maguknak a kilencvenes évek elején, csontig kopasztva ezzel a szövetkezeteket és azok tagjait, meg a falvakat. Lehet ebből béke? A Népszabadság szerint igen…
Kérdés, kisebbnek akarja-e láttatni a gondokat az, aki azt mondja, hogy bajok vannak a földbérleti pályázatok körül, de még mindent vissza lehet fordítani? Nyilván nem. Van még állami föld bőven, s mindig lesznek pályázó gazdák. A melléfogásokat, szabálytalanságokat pedig ki kell javítani, hisz ezekből egy is sok, és mindegyik messze túlmutat önmagán.
Persze változtatásra lesz szükség az agrárvezetésben eluralkodott szellemen is. Függetlenül attól, hogy a rossz szellemet maga teremtette meg, vagy ráerőltették. A gazdatársadalom a vidék középosztálya. Tevékeny, önállóan gondolkodó, öntudatos, döntéseiért felelősséget vállaló emberek rétege. Ez felel meg a magyar karakternek. Miért akarnánk belőlük segélyre váró prolikat csinálni? Kinek az érdeke ez?”