Rehabilitált racionalitás

„Semmi sem kevésbé racionális annál, hogy az ellenzék meg se próbálja leváltani a Fideszt. Nem a szokásos értelemben vett kormányzati felkészülés a demokratikus ellenzék leckéje, hanem egy új politikai pólus kialakítása. A pólusképzés feltételeiről már meg lehetett volna állapodni. Az is eldőlhetett volna, hogy végül is hány pólusról lenne szó. A Fidesz által diktált szabályok szerint a demokratikus ellenzéknek (legalábbis egy időre) egyetlen pólust kellene alkotnia. Élek a gyanúval: nem is futja egynél többre, de erre az egyre azért futná.

Mindennek a kezdete egy döntés: legyen-e egyáltalán együttműködés? E döntés során racionális volna számolni a realitásokkal a tekintetben, hogy egy győztes párt- és társadalmi koalíciónak nem sörözőnyi baráti kört, hanem úgy kétmillió szavazót kellene átfognia. A pártok és civilek támogatói aligha tudnák száz százalékban támogatni egymás jelöltjeit, lennének lemorzsolódók. Másfelől azonban egyedül a kooperáció az, amit nem próbáltak még. Talán épp az erős ellenzék létrejöttének tényleges lehetősége aktivizálhatná a párt nélküli szavazókat.

Ily módon az összellenzéki nyereség sokkal nagyobb lehetne, mint a lemorzsolódás. Új, s még újabb hótiszta párt felbukkanására, pláne egy karizmatikus vezető (második) eljövetelére várni, és ezért nem tenni semmit: felelőtlenség.”