Hollande és a lehetetlen „normalitás”

„Figyelmeztető jel Hollande számára, hogy nem tudott megalázó vereséget mérni a botrányok által megtépázott Sarkozyre, a mostani elnökválasztási eredmény a legszorosabb volt 1981 óta. Ez arra is utal, hogy a hétköznapiságát, egyszerűségét hangsúlyozó, minden lényegi kérdésben rendkívül óvatosan nyilatkozó Hollande nem tudott maga iránt mindent elsöprő lelkesedést kicsiholni.

Ráadásul a »normalitás« üzenete aligha egyeztethető össze a néha »republikánus uralkodónak« is nevezett francia államfő hatásköreivel. Amikor elnézzük a nemzeti ünnepeken az elnök dzsipje előtt lovagoló köztársasági gárdát, vagy a hadászati atomerőre, Franciaország ENSZ biztonsági tanácsi tagságára, az Európai Unióban betöltött szerepére gondolunk, világossá válik: egy elnöki mandátum – a hatalom és a felelősség miatt – soha nem lehet normális. Nem kérdés, hogy amikor majd az Európai Unió jövőjét meghatározó kérdésekben kell egyeztetnie Németországgal, nem a közvetlen, az újságírókkal viccelődő François Hollande-ot láthatja majd az átlag francia a tévéképernyőkön.

Jó, ha szemünket mi, magyarok is Párizsra vetjük majd. Mert az francia belügy, hogy miként lehet egyszerre teljesíteni a 60 ezer új, közoktatásban létesítendő állás ígéretét, a bérlakás-építési programot és a költségvetési hiány három százalék alá szorítását. De az már a legkevésbé sem, hogy Hollande egyik legfontosabb vállalásának a Magyarország által is elfogadott európai fiskális paktum újratárgyalását nevezte meg. Az Európa német dominanciája elleni szabadságharc első felvonásaként a tagállamoktól szigorú költségvetési fegyelmet követelő csomagot Hollande gazdaságélénkítési kezdeményezésekkel egészítené ki. Berlinnek a jelölt megválasztása utáni első dolga volt, hogy a javaslatra egyértelmű nemet mondjon. François Hollande múlt vasárnap megnyerte eddigi élete legnagyobb csatáját. Ez azonban csak a kezdet volt.”