Most jobb lesz?

Igen én is visszavonulok mert én a Magyar Ifjuságnál tanultam az újságírást nem is tudom mit keresek én a Magyar Nemzetnél: Seszták Ágnes

"Mi lesz a történelmi materializmusból, dialektikus materializmusból, marxista etikából vagy a tervutasításos rendszerből beszerzett tudományos minősítésekkel?" Mi lesz, mi lesz?! Há' vesznek maguknak az elvtársak és elvellenfelek teológiát, meg unorthodox gazdaságtant, ja és tudszoc helyett meg elég az alkotmány preambuluma, meg a nyenyi. Mondjuk látszik is ezeken az alkotásokon, hogy a létrehozói tobzódnak a foximaxista minősítésekben, amire a szimbolikus megtagadásuk gyermekded módszerével hívják föl az amúgy is rosszat sejtők figyelmét.

Eltelt egy idő előbbi bosszankodásom (felháborodásom!)óta, de nem csak a júdáspénzen mocskolódó LMP, de a tárgyilagoskodó jobboldali sajtó,(nem beszélve a "tudományos" egyetemi testületről) levizsgázott elöttem tisztességből. Mintha politikailag elfogadható lenne az efféle mocskolódás???Nem kellene azonnal elhatárolódni az ilyentől (tisztel professzor urak!), nem kellene száműzni az országból az eddig is sok kárt okozó szélsőséges anarchistákat (inkább katedrát nekik? - utcán bohóckodó "szociológusok")? Ezek után nem csoda,ha diákjaik (akik még semmit nem tettek le az asztalra, nem sokkal többet tanárkáik) presszionálhatják a rektori hivatalt.Bízom benne, hogy édesapjuk nem mulasztott el otthon egy fenéken billentést (családi erőszak)ezek után.

Az ország békéje ’Hatvanöt éves lettem én…szép meglepetés e számvetés, mellyel meglepem magam, magam…’ Életem hiába nem szelelt el. A mai fiatalok számára ma már követhetetlen, egymásra épülő szakmai életút áll mögöttem, s családi életem, unokáim miatt sincs okom panaszkodni. A közérzetem mégsem túl jó, s ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül. Noha politikával direkte soha nem foglalkoztam, ez a demokrácia címén zajló mocskolódás, éles lövészet, megalkuvás sorozat egyáltalán nem derít fel. Miután a körülöttem zajló eseményekkel szemben vak soha nem voltam akaratlanul is lerakódott bennem némi politikai tapasztalat, életkorom okán is. Felpörgetett hangulatomban (nem szeretem ezt az állapotot, egészségemnek sem tesz jót) álltam meg az LMP Széll Kálmán téri aláírásgyűjtő pultjánál. A fiatal hölgy mosolyogva nyújtotta felém programfüzetüket, valószínűleg fizimiskámat találta rokonszenvesnek. Nehéz nekem ilyenkor visszautasítani valamit (Hasonló dolog történt néhány éve, amikor Horváth Csaba kampányolt a Széna-téri Piacon arcképes nylon szatyrával. A szatyrot kapkodó idős hölgyek mellett a sikertől mámoros fiatalembert nehéz volt jó szívvel visszautasítani.) Megkérdeztem a fiatal hölgyet vajon milyen sérelem érte, hogy ilyen elszántan harcol a Kormány ellen. Az arca megváltozott, villámlott a szeme, s ömlött belőle „Tiborc panasza”. Egyetemi tanár - be is mutatkoztunk egymásnak – százharmincezer forintot keres, s felsorolta diplomáit, szakmai nyelvvizsgáit, s egyéb gazdaságtudományi pedigréit. Eszembe jutott, hogy én pályámat egy területi politikával foglalkozó kutatóintézetben kezdtem, ahol akkor soha nem pótolható tapasztalatokat szereztem az országról. Elgondolkoztam, hogy vajon ez a hölgy kitűnő tudományos képzettségével talán több anyagi megbecsülést szerezhetne egy gyakorlatibb területen, mint az oktatás. Szerintem tapasztalatát később hallgatói is többre becsülnék, mint az utcai performanszokat. Két ősz hajú, korombéli, vele rokonszenvező úr (háttér) nyugodt érdeklődéssel figyelte kissé egyoldalú párbeszédünket. A hölggyel később ismét találkoztam a Széna-téri Piacon. Eközben zajlottak a Schmitt Pált érő nemtelen események. Mert ugye az LMP intellektuális párt, másképp fejezi ki nem tetszését, mint parlamenti elődei. Magam is egy időre a felsőoktatás mezejére tévedtem. Csak olyan mértékig adtam magamnak mandátumot, ameddig hallgatóimnak átadhattam azokat a tapasztalatokat, amiket egy gazdasági ágazat átalakítása során (sikerágazat) külföldi szakértőinktől elleshettem. Hallgatóimat dolgozataik készítése során én is megtornáztattam az irodalmi forrásmunkák angolszász, ill. német hivatkozási formáinak betartatásával. (Ez már a XXI. Század.) Általános tapasztalatom volt egyébként hallgatóim rendkívül alacsony színvonalú történelmi és humán ismerete (tisztelet a kivételeknek). Percig nem vonom kétségbe, hogy kevés kell ahhoz, hogy a napjainkban „megszívatott” hallgatók csekély cukkolásra is ugorjanak. Mit sem tudnak arról, hogy a „mi XX. századunkban” hogyan zajlottak az egyetemi tanári előmenetelek, akadémiai fokozatok adományozásai. Miért kérjük számon a zsinórmértéket ilyen anakronisztikus módon? Hogy hol tart a tudóstársadalom etikai szintje, azt az utóbbi napok döntései fényesen bizonyítják (persze egyéb argumentumokat is találhatnánk szép számmal). Mi kényszeríthet egy magát függetlennek tartó tudós társadalmat arra, hogy ilyen egyértelműen nemtelen politika kiszolgálójává szegődjön? Pénteken ismét találkoztam, most a Széna-téri Piacon a kis kolleginával (nem kerestem feltétlenül a társaságát, de nem tudtam kikerülni, túl jó helyen állította fel a pultját) idős hölgyek gyűrűjében. A Schmitt-féle döntés nyilvánosságra hozatala után még inkább fel voltam paprikázva. Rögtön megkérdeztem tőle, hogy most boldogok-e? Azt mondta, most kissé megszeppenve, hogy Schmitt Pál múltja is kifogásolható, még sportminiszter is volt. Valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy számos sport kiválóságunk töltött be magas presztizsű sportállást (esetenként belügyi főtiszti fokozattal), szerzett a TF-en Schmitt Pálénál kevésbé hasznosítható témával doktori fokozatot. Az, hogy a két olimpiai aranyérme mellett S.P. a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nagyra értékelt vezetője volt az LMP értékrendjébe kevésbé fér bele. Kevésbé tesz különbséget a között, hogy valaki a teljesítménye és hozzáértése okán tölt be egy posztot vagy a politikai törleszkedés eredményeit zsebeli be, mint a Schiffer család. Emlékeimben élénken él Schiffer papa kilincselése minisztériumi főnökeimnél fiai karrierje érdekében. Egy apa megtehet ilyent, de amikor egy rendszer állandó részévé válik, mégis visszatetsző (egy posztra érdemesebb kolléga szenvedi meg). Igaz, hogy vannak olyan posztok, ahová „túl sok tehetség” nem kell. Ilyen példának okáért egy kulturális főpolgármester-helyettesi állás. (Az akadozó megnyitó beszédekre úgy sem figyel senki.) A hölgy következő érve az volt, hogy a hallgatóknak rossz példa S.P. Azt hiszem az emberek éppen az ellenkezőjéről vannak meggyőződve. Nemcsak teljesítményei, kitartása, példás családi élete is követendő, ellentétben a politikus társadalom mai általános színvonalából levonható következtetésekkel (erről persze nemcsak a politikusok tehetnek, a rendszerben van a hiba, ahogy az LMP is mondja, de leginkább az elmúlt rendszer továbbélésében, megalkuvásaiban). Gondoljunk csak bele, mennyire jó példák egy egyetemi oktató (most nem a hölgyre gondolok, hanem a szociológus LMP-s vezetőre) utcai politizálásai, gyerekes performanszai. Majmoljuk nyugatot mindenben, s még békében is visszaélünk gyermekeink éretlenségével, befolyásolhatóságával. Elhangzott néhány Gyurcsány szájából idézett szó is: lop, csal, hazudik. Hát itt tart az LMP másképp. Egy idős kulturált hölgy is bekapcsolódott. „Igenis meg kell büntetni a plagizálót. Az én nagyapám miniszter volt és lemondott, pedig a király nem akarta elfogadni.” Nem kérdeztem meg, hogy miért mondott le. Valószínű, hogy nem önhibája miatt. Több kiváló embert ismerek a történelemből, aki ezt egy adott politikai helyzetben megtette. Megkérdeztem a hölgyet, akinek feltételezhetően voltak történelmi ismeretei, mi a véleménye erről a tisztességes embereket hatalmi érdekből megsemmisíteni kívánó gerilla politikáról? Következő lépésként legyilkolják a miniszterelnököt, mint annak idején Tisza Istvánt? A hölgy továbbment. A kedélyem tovább borzolták a politikai szakértők rövid távú politikai haszonszerzésre fókuszáló értekezései, az államelnökre vonatkozó sugalmazott paktumelképzelések. A paktumokról rossz tapasztalataim vannak. Egy az országnak fontos intézménybe a 90-es években bevontunk ellenzéki embereket. Magas fizetésük mellett a lábukat lógatták, kedvük szerint szivárogtatták ki a belső információkat. Végül az intézményt kellett megszüntetni. A paktumokról ennyi. Egy dolog azért bíztató. Mégpedig Scmitt Pál nyilatkozata. Megengedhetetlen, és elfogadhatatlan ez az aljas módszer a magyar ember számára. A gerillaharcoktól, árulásoktól éppen eleget szenvedett ez az ország. Ha ez a demokrácia, akkor vigyék vissza Amerikába, ha az Unióban, akkor lépjünk ki (ezt természetesen csak felindultságomban mondom). A leghatározottabban visszautasítom ezt a módszert, valamennyi testületi közreműködővel együtt! (J.A. elnézését kérem a ferdítésért!) Budapest, 2012. 03. 31.