„A fölsejlő „W" alakú recesszió nemcsak a fejlett országcsoportokat érinti, még ha a gazdasági depresszió negatív hozadékai kétségkívül leginkább itt kumulálódnak. Egyrészt elég a görög és portugál társadalom sajnálatos vesszőfutásának legújabb állomásait venni, vagy az olasz és kiváltképp a spanyol helyzet további eszkalációjának irányába mutató jeleket említeni. A tavaly kormányra került, Mariano Rajoy által vezetett spanyol Néppárt hiába jelentette be a strukturális kiigazítások sorát, a valutaunió negyedik legjelentősebb szereplője mégsem képes kitörni a megszorítás versus államadósság kinövésének kettősségéből: a 24%-os munkanélküliség (mintegy 5,3 millió embert jelent), az 5,3%-ra ígért költségvetési hiány és a 2% körüli GDP csökkenés nem túl sok jóval kecsegteti a helyi társadalmat.
A magyar megállapodás szükségességének belső indítékai mellett tehát érdemes a számunkra alapvető viszonyulási pontként funkcionáló, külső gazdasági környezetből érkező impulzusokat is figyelemmel követni. Egy Madrid és Róma számára létrehozandó biztonsági háló ugyanis könnyedén kiapaszthatja a valutaunió és az IMF korlátlannak hitt tartalékait, melynek folyamán Magyarország ténylegesen magára maradhat a szociális érzékenység krónikus hiányában szenvedő pénzügyi körök spekulatív mozgásával szemben.”