Válasz Csehszlovák Kémnek

1. Nem vagyok neokon. Nem látom értelmét egy speciálisan amerikai jelenség importálásának. De ha amerikai volnék, akkor is paleokon lennék. De az sem vagyok, mivel nem ott élek, hanem itt.

2. „A posztíró ott téved nagyot és ezzel egész posztja is félremegy, hogy tendenciózusan párhuzamba állítja táradalomkritikánkat, nacionalizmus-kritikánkat egy roma ember rasszista, általánosító kirohanásaival, dobray azokat az embereket listázza párhuzamba Forgáccsal, akik pont a Forgács által szorgalmazott nacionalista, nemzeti logikát kritizálják, támadják” – írja Csehszlovák Kém. Ezzel pont az állításaimat igazolta.

Amikor baloldali és/vagy liberális gondolkodók a magyar társadalmat ostorozzák, meg a magyarokat, az ugyanúgy általánosít. Egyébként nem tudom, Csehszlovák kém hol fedezett fel nacionalista kirohanásokat Forgács életművében. Pontosan azt kritizálom, hogy amit megengednek maguknak saját népükkel kapcsolatban az általam említett véleményformálók, azt másoknak nem engedik meg a saját népével kapcsolatban. Egyáltalán nem azt mondtam, hogy az általam felsoroltak ne fogalmazhatnának meg kritikát a magyar nacionalizmussal kapcsolatban. Szerintem elég világos voltam. Azt mondtam, hogy nekik is szabad, és Forgácsnak is.

Egyébiránt: a posztom alapján „neokonokat” emlegetni ugyancsak általánosítás. ahogy “a jobboldal”, ez is általánosítás. “A németek”. “Az angolok”. Valamilyen szinten ugyanakkor szükség van általánosításra, mivel különben lehetetlenül körülményessé válnak társalgásaink.

3. Sosem kedveltem Kossuthot, és gyanítom, hogy a „neokon szubkultúra” számos más „tagja” sem. Emlékeim szerint többször is bíráltuk „Kossuth Lajos és a korabeli etnikai magyar politikai elit” „e nacionalista, etnikai alapú politizálás”-át. Ahogy Rajcsányi Gellért mondta a Népszabadságnak adott interjúban: ez a társaság „Nem él együtt a jobboldali mainstream egyes tagjainak a nyolcvanas évek végén fölgyülemlett frusztrációival, valamint az 1945 előtti világ iránti nosztalgiát sem érzi, ugyanakkor sokan rajongunk a Monarchia virágzó, konzervatív-liberális korszaka iránt”. Persze ezt a korszakot baloldalon ugyancsak utálni szokás.

Vagy idézhetném ezt a cikket is: „ A XX. század eleji birodalom-ellenesség hierarchia-ellenesség volt, és a hierarchikus uralommal a nemzeti önrendelkezést állította szembe (vö. Wilson pontjai), ami sem logikusan és empirikusan sem valósulhat meg, de alkalmas volt a birodalmak elleni mozgósításra. A létrehozott nemzetállamok pedig erőszakos homogenizálásba kezdtek, míg a legősibb, legnagyobb demokrácia sokáig arra volt büszke, hogy olvasztótégelyként felszámolja az etnikai és vallási különbségeket. Az 1918 előtti Bécs vagy Temesvár vallási és etnikai sokszínűségét csak irigyelhetik a multikulti mai liberális demokrata hívei.”

4. A magam részéről (a Konzervatórium több szerzőjével együtt) sosem titkoltam labanc voltomat, úgyhogy ez a kritika Csehszlovák kém részéről félrement. De egyébként ajánlom például ezt a posztot: Az Alkotmány asztala, a nemzetiszín kukák és az ünneplés méltósága.

5. „A modern magyar nemzettudat egész története nem más, mint a különböző “nemzetiségek”, “etnikumok”, “fajok” kirekesztések története. Nem veszitek észre, hogy az a kiszorító hozzáállás, amit romakérdésben láthatunk, a magyar történelem során hatalmas károkat, veszteségeket okozott?” – veti fel Csehszlovák Kém.

Nos, a nacionalizmust a baloldali felvilágosodás engedte ki a palackból, ők találták ki a nemzetállamot, amiben homogenizálnak, nincs breton, korzikai, nincs arisztokrácia, püspök és király, csak „francia”, stb. A dualista időszakban is a függetlenségiek számítottak a baloldalnak. Úgyhogy ezügyben a baloldal és a liberálisok leginkább szellemi elődeiknek tehetnek szemrehányást. Az mondjuk szerintem erős túlzás, hogy a „modern magyar nemzettudat” csak (és kizárólag) kirekesztések története lenne.

A rendszerváltás után ráadásul a nemzetiségek képviselőinek egyetértésével született meg a nemzetiségi törvény, amelyet emlékeim szerint a tapasztalatok tükrében épp a Gyurcsány-kormány alatt módosítottak, kivételesen szinte teljes parlamenti egyetértéssel. A magyar kisebbségpolitika a rendszerváltás után alapvetően példaértékű, ha nem is tökéletes. A cigányok problémája kicsit más természetű, így ők kilógnak ebből a sikerből, de ez más kérdés.

Sem Forgács, sem „mi” nem akarjuk szegregálni vagy kiszorítani a romákat. Ő viszont pontosan olyan kritikát fogalmazott meg a cigány jogvédők (és az ő cigányokról alkotott képük) irányába, amilyet az általam felsoroltak szoktak a magyar nemzettudattal kapcsolatban megfogalmazni. Ez volt posztom kritikájának a tárgya. Hogy mindenki öngyűlölőnek bizonyulás nélkül fogalmazhassa meg a véleményét.

„Forgács új, alternatív identitásformája azt az asszimilációs modellt támadja, amely alapján egykor integrálta a magyar haza a magyar zsidókat, vagy korábban a nemzetiségeknek adott a magyarokkal azonos, közös haza-tudatot.” Ez csúsztatás.

A közös haza-tudat idején nem volt kötelezőnek kikiáltott PC, nem PC beszédmóddal, kvótákkal és segélyekkel integráltuk sikeresen a nemzetiségeket, egyáltalán: nem integráltuk sikeresen a nemzetiségeket, minthogy elszakadtak. A saját nemzettudatuk tőlünk függetlenül is alakult. A (baloldali ihletésű) nemzettudatok megjelenése előtt pedig nem kellett úgymond integrálni a nemzetiségeket. A középkorban vagy akár a kora-újkorban nem integráltak. A hungarus-tudatot pedig nem a konzervatív arisztokrácia vagy a konzervatív egyház vagy énnemtomki “szüntette meg”, ráaádásul a felszabadítási paradigmával össze sem fért volna egy társadalmi hierarchiával együttjáró (mert nemesi) hungarus-tudat. Vagy hungarus-tudat van, vagy felvilágosult nemzettudat. Ha én sírnám vissza a hungarus-tudatos időket (meg is teszem), akkor múltba révedő, a sötét középkort dicsőítő szalonképtelennek számítanék (számítok is néha, büszke is vagyok rá). De azokban az időkben nem nagyon léteztek integrációs politikák, legalábbis olyanok biztos nem, amelyek a “többségi kirekesztés” alól akarták felszabadítani a nemzetiségeket, és nem nyílt, hanem zárt, ha úgy tetszik, “oszlopos” társadalmakban éltünk, amit ugye a libik utálnak. 

Egyébként had idézzem Forgácsot, egy általam készített interjúból:

„Nem lehet ráerőltetni a többség kultúráját a cigányokra. Hol a határ integráció és asszimiláció között?

A cigány kultúrával kapcsolatban egyfajta romantikus nézet él sokakban a szabadságról, megzabolázhatatlanságról, családközpontúságról. Pedig tele van a lelencház cigánygyerekekkel. Senki nem mert felmérést csinálni arról, hogy az intézetből kikerült cigányok gyerekei mekkora százalékban kerültek intézetbe, újra élve szüleik sorsát. Az asszimilációról az jut eszünkbe, hogy a többségi társadalom beolvasztja a cigányokat, pedig létezik egyfajta fordított asszimiláció is: a cigányértelmiségiek egy része szeretné a többieket a saját meggyőződésébe beleasszimilálni. Ennek kiindulópontja a többségi társadalom hibáztatása. „István, gyere te is, és jajgass, hogy milyen fasiszta a magyar társadalom!” Majd ezek alapján leszünk egy nép, testvérek és barátok. Én ebben nem hiszek.

Miben hisz?

Nem kulturális alapjog sok gyereket szülni a nyomorba, nem kulturális alapjog a családon belüli erőszak, nem kulturális alapjog visszatartani a kislányt 14 évesen az iskolából, mert férjhez kell mennie. Nem hiszem, hogy immorális dolgok kell, hogy meghatározzák a cigány kultúrát és identitást. Ehelyett nyelv kell, tradíció kell, és öreganyám receptjei kellenek, dédapám meséire van szükség a cigányok eredetéről. Rengeteg cigány nem tudná megmondani, mi az ő kultúrája. Hodászon, Nagyecseden, számos helyen van cigány kultúra, a nyolcadik kerületben egy ideje már nincs, vagy ami van, az inkább egyfajta ellenkultúra. Szembenállás helyett értékekre van szükség. Nem jó elbújni a mögé, hogy a mi kultúránknak nem része az esti fürdés, a villával evés, a nők egyenjogú félként való kezelése, a munka és a határidők betartása, ellenben része az éjszakai mulatozás, a jókedv, a hangos szó. Nem kell attól félni, hogy asszimilálódni fogunk attól, hogy megfelelünk a többségi normáknak.”

Ez aztán a nacionalizmus! Új, alternatív identitásformának sem nevezném a hagyományokra hivatkozást.

Kedves Csehszlovák Kém, a probléma az, hogy te és elvbarátaid minden problémát a kirekesztésre vezettek vissza. Mintha a kirekesztettség privilégium lenne, ami mindent megmagyaráz, például teljesen megmagyarázza a szociális helyzetet, és ezért aztán aki „kirekesztett”, annak csak várnia kellene, hogy állambácsi megoldja a problémáját. A „kirekesztettség” tehát feloldoz a felelősség alól. Eleve, a szóhasználatotokkal és gondolkodási metódusotokkal nem értek egyet. Hogy azt gondoljátok, minden rossznak csak a bőrszín az oka meg az etnikum.

Mindenről csak és kizárólag a rasszizmus, a fasizmus, a nacionalizmus, az elnyomás és a kirekesztés jut eszetekbe. Ráadásul nem épp ugyanazt értitek ezen fogalmak alatt, amit mi. Én gyakran emlegetem pozitív példaként a középkort meg a monarchia idejét, de számotokra az sötét időszak volt. Ha nemzeti gondolat túlhajtásának tragédiájából aztán meg átestek a ló másik oldalára (legalábbis egy részetek), és a nemzeti mivolt szükségtelenségéről kezdtek el értekezni.

Ha azt várod, hogy a “neokonok” majd azáltal lesznek “különbek” a Zorbánéktól, hogy elfogadják a baloldali axiómákat, dogmákat és megoldásokat, tévedsz. Sajnálom, ha csalódnod kell, majd kihevered.

Forgács meg azt mondja, hogy igen, van kirekesztés, igen, van ellenszenv a cigányok iránt, de ezzel nem magyarázhatunk meg mindent. Na, ez a probléma, érted már?