„-Elismerem – a nagy hajbókolás közepette –, hogy számos központi szabályozás – szakképzés, kutatás-fejlesztés, iparterület-bővítés – a német cégek kénye-kedve szerint történik, és a kinti munkabérek harmadáért dolgoztatják az itteni munkaerőt a menedzsmentek, lobbitevékenységük pedig olyan erős, hogy ők diktálják a mindenkori magyar kormányok »üzleti« döntéshozatalának jelentős részét. Ha pedig a költségvetés pont annyit fordítana a hazai kis- és közepes vállalkozásokra, mint a dúsgazdag, tetemes profitot felmutató német társaságokra, valószínűleg kevesebb lenne itthon a céges felszámolás. Ráadásul a hazai vállalkozásokat a jó nevű multik nem nagyon engedik kapun belülre, tehát ezzel a fránya beszállítói mutatóval is kezdeni kellene valamit!
A fentiek ellenére mégis megéri a délnémet tartományi pozíció, hiszen a hazai cégek négy-öt éve nem tudnak beruházni, üzletmenetüket a szűkülő belső és fizetésképtelen piac, továbbá a csődeljárások nehezítik. Ráadásul a költségvetés lyukait betömő működő tőke sem akar jönni, más piaci szereplők pedig nem teremtenek új munkahelyeket.
Persze nagy kérdés, hogy felfokozott, EU-ellenes hisztérikus hangulatban meg tudunk-e békülni a tartományi »státusszal«.
És a tényekkel!”