„Sokféleképpen csűrhetjük-csavarhatjuk a szót és a jogot, a lényeg mégis az, hogy Magyarország köztársasági elnöke, az ország legfőbb közjogi méltósága, vagyis első embere, az a férfi, aki úgy idehaza, mint külföldön a magyar nemzet egységét hivatott megjeleníteni, tehát személyében támadhatatlannak és erkölcsileg megingathatatlannak kell lennie, lopott. Ezen szemernyit sem szépít, hogy nem kiflit, hanem mások gondolatait. Ráadásul olyan arcpirító méretekben, hogy Schmitt ezek után a plágiumnak lehetne immár nem kis-, hanem nagydoktora.
Mivel ez bebizonyosodott, Schmitt Pál méltatlanná vált a doktori címére. De ami ennél lényegesebb: méltatlan az államfői címre, amit makulátlan elődei – Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László – csiszoltak fényessé. Jogilag ugyan még köztársasági elnök, erkölcsileg azonban már nem az. Minden posztján töltött újabb nap csak a szégyent növeli. Az övét és Magyarországét.”