Mi van?

„Mi van? – kérdeznék. – Mit foglaltak le? Kik? A nemzeti ünnep ugye maguknál is azt jelenti, hogy a nemzet ünnepe? A maguké, hát ünnepeljék a maguk módján!

Az ellenzéki megmozdulások megelőzése, a másként gondolkodók »begyűjtése« ismerős bizonyos uniótól távol eső vidékeken, de mit kezdjenek körletükben ezzel a »csalafinta« megoldással, amely idegen szokásaiktól, politikai neveltetésüktől? A lisszaboni szerződés nem tartalmaz erre vonatkozó kitételt. Nincs paragrafus, amelybe ütközne. Vagy ha van, mutassák, mi rugalmasak vagyunk – hangoznék Budapestről az ismerős reakció, de nincs rá szükség, mivel a képtelenségek nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy képtelenségek, nincs rájuk recept, ahogy a sakkban se arra, ha a partner lelopja a tábláról a királynőt.

A normákat nem átlátni, hanem átlépni kell – ez a rezsim fenomenális felismerése. A hatalmi logika alá van beszuszakolva maga a rendszer, az átépítés monstre víziója, amit igenis komolyan vesznek, ha a kormányzati káosz ezt nem is igazolja vissza. A téglák készek, a maltert nem találják.

Ez okoz némi működési zavart, de amit látunk, az nem kapituláció, hanem térfoglalás. Az a politikai mező, amelybe napról napra szállítják a képtelenségeket, nem csupán a kétharmad műve, hanem azé a csalódott és manipulált közszellemé, amely maga is építgeti a ketrecet, mert megtéveszthető, s azt hiszi, ott jobban kiismeri magát, és védve is lesz.”