„Szidtam otthon a kormányt a konyhaasztalnál. Eddig ez még nem fordult elő. Úgy gondoltam, óvodás korú csemetéimet megóvnám az efféléktől. A szidalmazás után, mely a gyermekek életkorához volt igazítva (l. a címet), azt is elmondtam, ami itthon elhangzik, arról nem beszélünk az óvodában. Amikor ezt kimondtam, eszembe jutott egy régi jelenet, amikor az apám szidta a kommunistákat otthon a konyhaasztalnál. És hozzátette: erről az iskolában semmit sem szabad mondani. Helyben vagyunk.
Mire pöccentem be annyira, hogy megszegtem az ősi szabályt: Nicht vor dem Kind? A tankönyvek államosításának terve izgatott föl. Nem fárasztanék senkit a részletekkel. A lényeg, hogy a kormány szerint nem jók a régi tankönyvek. A tervek alapján csak azok a könyvek lennének forgalmazhatóak a jövőben, amelyeket a kurzus a Könyvtárellátón keresztül engedélyez. Persze az egész mögött minden bizonnyal ott áll egy fideszes üzletember, aki szeretne új tankönyvek forgalmazásával pénzt keresni. S miután az állam az igája alá hajtja az önkormányzati iskolarendszert, erre minden lehetősége meglesz. Az ideológiai hablaty csak adalék. Hasonlít a képlet ahhoz a játékhoz, amely a vasárnapi nyitva tartás fedőnevű KDNP-s akcióval kezdődött. S majdnem azzal végződött, hogy a CBA-áruházlánc nyitva tarthat Isten hetedik napján. (...)
Az orbáni adminisztráció is el fogja érni, hogy hazudjanak a gyerekek. Ezért meg fogják tanulni, hogyan kell máshogy gondolkodni otthon, családi körben, s hogyan a nyilvános térben, ahol fideszes párttitkárok felügyelik majd, hogy mindenki egyformán gondolja-e azt, amiről pártunk és kormányunk eldöntötte, hogy egyforma. Lesz megint otthoni véleményünk, amelyet csak házi használatra gyártunk, s lesz egy olyan, amelynek alkalmazásával megőrizhetjük munkahelyünket, kenyérkereső foglalkozásunkat, s nem leszünk kitéve hatalmi zaklatásnak.”