Mi várjuk el a bankoktól, hogy spekuláljanak a pénzünkkel

„Sokan vélekednek úgy, hogy a mostani, önzéselvű közgazdaságtant le kell cserélni egy etikai elvűre.

Az önzéselvű közgazdaságtan gyökereként Adam Smith-t szokták felhozni. Csakhogy aki olvasta Adam Smith-t, az tudja, hogy ő nem erről beszél. (Csak az érdekesség kedvéért: akik meg akarják ismerni, hogy miről is beszél, azoknak elég nehéz dolguk van ma Magyarországon. A két fő művéből az Erkölcsi érzelmek elméletét egyáltalán nem adták még ki teljes egészében magyarul, míg a Nemzetek gazdagsága utoljára 1941-ben jelent meg itthon.) De aki a mai társadalom, gazdaság alapjának az önzést látja az, ha Adam Smith-et nem is, a katolikus társadalmi tanítást bizton előveheti. A Centesimus Annusból (CA 40) és a Caritas in Veritatéből (CiV 35) egyértelműen kitűnik, hogy a „szabad piacgazdaságban” a pápák az együttműködés rendszerét látják, ahol a felek szerződéseket kötnek egymással. Aki pedig szerződést köt, ezzel a saját önzését korlátozza: a saját mozgásterét köti meg. Ez a katolikus társadalmi tanítás szerintem legfontosabb, de mindenképpen legegyedibb elemének, a szubszidiaritás elvének alapja. Talán nem árt emlékeztetni, hogy a szubszidiaritás nem csak a kormányzati szintek közötti hatalommegosztásról szól (arról is…), hanem arról, hogy a politikai hatalom hagyja békében azokat a kisebb ember és ember között létrejött intézményeket, mint a család vagy a szerződés. A piac akkor működőképes, ha betartjuk a szerződéseket. Aki átvágja a másikat, az idővel kiesik a piacról, mivel nem fognak bízni benne. És ez nem csak az elefántcsonttoronyból látszik így. A mai magyar kutatások azt mutatják, hogy a húsz évvel ezelőtt létező cégek közül is elsősorban azok maradtak fenn, amelyek számára az etika, az üzleti etika fontos volt.

Igen ám, de mostanában sokat hallani arról, miként nem tartják be egyes multik a munka törvénykönyvét, és állandó téma, hogy miként verik át magyar beszállítóikat.

Ha egyes nagyvállalatok ilyet tesznek, abból még nem következik, hogy az összes nagyvállalattal szemben fel kell lépni. Aki ezt követeli, az ugyanolyan méltánytalan módon jár el, mint amikor valaki néhány pedofil pap miatt az egész egyház ellen kel ki. Másrészt jellemző tévedés, hogy ha egy problémát valaki felmutat, akkor következő mondatával azonnal a politika, a kormányzat segítségét követeli. Pedig erre a problémára évezredek óta van megoldás: jognak nevezik. Bíróság előtt kell védelmet keresni. Ha valaki nem hisz a jog erejében, az tagadja a nyugati kultúrát. A bíróságok helyébe lépő, piacot felügyelő hatóságokat és az államot is ugyanolyan bűnös emberek alkotják, mint a multikat, vagy amilyenek mi mindannyian vagyunk. Ez a gondolat a katolikus társadalmi tanításnak is hangsúlyos része. Ezt nevezem én – például II. János Pál pápa tanításában – realizmusnak (CA 44). Hadd idézzem ismét a közgazdaságtan egyik – a katolikus tanítással nagyon is egybecsengő – alapvető tételét: államok, kormányok, nagyvállalatok nem döntenek; mindig emberek döntenek.”