Magasabb inflációt Európában?

„Egy ország lehet azért versenyképesebb, mert gyengébb a nominális árfolyama, vagy ugyanabban a valutában kifejezve alacsonyabbak a bérköltségek, esetleg ugyanolyan költségek mellett termelékenyebb a munkaerő: ez mind gyengébb reálárfolyamot eredményez, mely ösztönzi az exportot. Az euróhoz való csatlakozáskor a mediterrán országok rögzítették nominális árfolyamaikat, ám az egységesedő kamatszint túl alacsonynak bizonyult nekik: a hitelezésből fűtött fogyasztás felhajtotta az árakat és a béreket, ami nem párosult a termelékenység párhuzamos növekedésével, így ez a reálárfolyam erőteljes felértékelődéséhez, az exportszektor versenyképességének csökkenéséhez és nagy folyómérleg-deficitekhez vezetett. Lényegében az északi államok megtakarításaiból finanszírozták a mediterrán államok túlköltekezését, ami nagy adósságok kialakulásához vezetett, és például a jelenlegi szuverén adósságválsághoz is nagyban hozzájárult.

Az egyensúlytalanságok megszüntetéséhez az kell, hogy a mediterrán államok csökkentsék a költekezést, többet takarítsanak meg (kiadásváltoztatás), ám ehhez az is szükséges, hogy a relatív árak változása vonzóbbá tegye a mediterrán termékeket a németekhez képest: azaz egy reálleértékeléssel versenyképesebbé kell tenni ezen országok exportszektorait (kiadásátterelés). A balti államok kapcsán a Szuverén már írt arról, hogy ez a reálleértékelés a nominális árfolyam gyengítésén kívül úgynevezett belső leértékeléssel is elérhető, mely a hazai árak és bérek (külföldhöz képesti) csökkenését jelenti. Itt most felvetünk egy harmadik lehetőséget is: reálleértékelést nemcsak az adott ország cselekedeteivel lehet elérni, hanem partnerének reálfelértékelésével is.”