„Az elmúlt több mint egy évben a súlyosabbnál súlyosabb gazdaságpolitikai hibák elképesztő sorozatát láthattuk, amely azzal kezdődött, hogy az Orbán-kormány a tervezett kétszeresére akarta fölvinni a költségvetési hiányt, majd miután erre Brüsszelben nemet mondtak, száznyolcvan fokos fordulattal a hiányt és az államadósságot nevezte ki fő ellenségnek. Jöttek a különadók, válságadók, jött a magán-nyugdíjpénztárak letámadása, és persze a kis magyar csoda, az egykulcsos adó, közben pedig a megszorítások nem Matolcsyra, hanem Széll Kálmánra rátolt csomagja, amiben azonban csak elvonások szerepelnek, világos, fenntartható és racionálisnak látszó reformelképzelések nélkül.
Nézzük, mit rontottak el. A válságadók bevezetése nemcsak a legbarátságtalanabb módon történt, hanem éppen azoknak adott hatalmas pofont (elsősorban a bankoknak), akiktől a gazdasági föllendülés függ. Ráadásul tavaly nyáron is éppúgy tudni lehetett, mint most, hogy a bankokra még rázuhanhat a devizahitelesek csődje, ám a kérdés rendezését a kormány folyamatosan halasztgatta, azt remélve, hogy az egészet ingyen megússza. Hát most itt állunk az elképesztő frankárfolyammal, és ennek beláthatatlanul veszélyes következményeivel. A másik óriási melléfogás az egykulcsos adó bevezetése volt. Nemcsak azért, mert a remélt célt nem érték el vele, hiszen a fogyasztás egyáltalán nem nő, hanem azért sem, mert az eredetileg számítottnál jóval nagyobb lett a bevételkiesés, és pillanatok alatt felborult a költségvetés.”