Cirkusz, alkotmány

„Hogy most éppen mit ünneplünk augusztus 20-án, arra tíz, találomra kiválasztott járókelő talán tízféle választ adna. Az azonban bizonyos, hogy sem az időközben húsvétivá változott alkotmány, sem bármelyik magyar szent nem lenne képes két-háromszázezer embert összecsődíteni a fővárosi Duna-parton. (A városi legendák kedvelőinek: ez a tömeg nagyjából ötször akkora területet foglal el, mint 2002-ben az a Kossuth téri »kétmillió«, pedig általában meglehetősen sűrűn állnak.)

Ahhoz, hogy ennyien összejöjjenek, semmiféle közös eszmére nincs szükség – sőt egy egyszerű és eredendően ideológiamentes cirkuszi látványosság, a tűzijáték tudja csak megoldani, hogy magyar a magyarral békésen együtt vigadjon.

Nem véletlen, hogy az állami ünneplés egyetlen élő, bértapsolók és hivatásos lelkesedők nélkül is életképes hagyományát semelyik kormány sem merte/meri megszakítani: lehet eső, lehet hó, kényszerülhet az állam bármekkora spórolásra, a Szent István-napi petárdát és görögtüzet végül ugyanúgy mindig megkapja a nép, mint a karácsonyi bejglit (valójában mindkettőt mi adjuk magunknak – csupán annyi a különbség, hogy az utóbbinak általában azért ismerjük az árát).”