Uram, háborúból jövök én,/ Mindennek vége, vége:/Békíts ki Magaddal s magammal/ Hiszen Te vagy a Béke

„Mi magyarok, igen mindannyiunkról beszélek, hajlamosak vagyunk arra, hogy sértett emberként, közösségként mozogjunk a világban. Panaszkodunk történelmünk miatt, jelenünk miatt és persze sötéten látjuk a jövőt is. Nem vagyunk kibékülve önmagunkkal, nem vagyunk kibékülve a világgal. Az előbbit nem vallhatjuk be, ezért marad a világgal való állandó pörlekedés, elégedetlenség. Mert igazságtalan volt Trianon, mert áruló volt Károlyi, mert a németek (nem mi, dehogy!) hurcolták el a zsidókat, és mert megszálltak bennünket az oroszok, most meg Brüsszel és az IMF diktál, meg a Soros, egyébként is a zsidók, a kommunisták, bankok, a multinacionális cégek felelősek mindenért. Igen, miattuk nem tanultunk meg idegen nyelveket, miattuk nem fognak össze a gazdák, miattuk kerülgetjük a jogszabályokat, miattuk gyengék a szakszervezetek, miattuk nem beszélgetnek eleget a szülők a gyerekekkel. (...)

A mai magyar jobboldal nem a megbékélést keresi, hanem újabb és újabb harcra hív a világ ellen, magyar ellen. Az új ellenség egy időre leköti a figyelmet, és azt a tévhitet ébreszti, hogy a háború végén eljön a béke. De nem így lesz. Mert az ellenfél nem a világ, nem a másik magyar. Hanem önmagunk belső békétlensége. Kétségtelen, ez nehezebb ellenfél. Már ennek kimondása is, hiszen ez azzal járna, hogy kimondjuk: nem a világ, hanem mi vagyunk felelősek tegnapi és mai kudarcainkért, nem a világot, hanem önmagunkat kellene megváltoztatni. Ez még az egyes embernek is nehezen megy, tudjuk. Milyen nehéz egy egész nemzetnek? A németeknek sikerült. A vereségből erőt merítettek. Nekünk is vereség kell?”