Csak a kő marad?

„A riporter ájultan szurkolta végig a mérkőzést. Csak sajnálkozott, és szorított - rendületlenül. A FIÚKNAK, akikkel együtt hátrált, együtt lendült előre, akikkel együtt dobbant. Újságírói munkára így cseppnyi energiája sem maradt. (...) Természetesen, ha külföldiekkel mérkőznek magyarok, nem kell semlegességet mímelni. Akkor legyen csak elfogult a tudósító. Számos példa említhető fel, hogyan kell ezt a szakmát művelni. Az éltesebb korúak között éppúgy található követésre méltó teljesítmény, mint a fiatalok körében.

Persze az ellenpéldák is keserítik mindennapjainkat. Mégsem születik karcolat valamennyi apropóján. Írásra most is csak azért vetemedtem, mert a kedélyborzoló eset azon az egyes számú közszolgálati csatornán történt, ahol nem egy vértezett fiatal is akad. A Videoton- Sturm Graz-mérkőzésre mégsem közülük, hanem a Duna tévé lelkes éretlenjei közül vezényeltek tudósítót erre az alkalomra. Ki tudja, milyen megfontolásból?

Az ifjú riporter tehetségét nem kérdőjelezném meg, felkészültségét annál inkább. Hogy mégis miért lett övé a poszt? Megfejthetetlen. A közszolgálat alapos átalakítás alatt áll. Nem kérdés, okkal tizedelik az évtizedek során elburjánzott munkatársi gárdát. És az sem kérdés, hogy a liánokkal átszőtt dzsungelben csak machetével lehet rendet vágni. De a fájdalmas kaszálásnak mégiscsak az ad értelmet, ami marad. És az nem lehet pusztán a kő...”