A politizáló Mozart

„»Én nem politizálok!« – vetette oda Mozart II. Józsefnek Milos Forman Amadeus filmjében. A vita hevében tett kijelentés persze a film szerint sem igaz. Illetve csak abban az értelemben, hogy Mozartot nem érdekelte a »nagypolitika«. Nem foglalkozott a birodalom külpolitikájával, és nem izgatták a társadalmi nyavalyák.

Volt viszont, ami nagyon is izgatta: a művészet szabadsága. És ezért hajlandó volt vitába szállni a nagyhatalmú uralkodóval is. Mozart titokban a Figaro házasságán dolgozott, de az opera alapjául szolgáló történet tiltólistán volt. A filmben ez a tény, Mozart engedetlensége robbantotta ki a vitát a császár és a zeneszerző között. Mint tudjuk, végül megszületett a Figaro házassága.

Szóval az értelmiség, ha akarja, ha nem, ha bevallja, ha nem, politizál. Témaválasztásával, függetlenségének őrzésével, azzal, hogy mire használja intellektuális erejét. Amikor ezt a függetlenséget feladja, akkor elvész értelmiségi lenni, és szellemi szakmunkás lesz, ki azt teszi, amit a brigádvezető (a politikai hatalmasság) diktál.

Orbán rendszere rühelli az értelmiséget, jobban kedveli a szellemi szakmunkásokat. Látom, sokan nem tudnak ellenállni a hatalom nyomásának, vagy éppen lekenyerező ajánlatának. Ideig-óráig Orbán sikeres lehet. Hiszen míg egyik-másik értelmiségi megfenyegethető vagy éppen megvehető, addig az értelmiségi teljesítmény közönsége biztosan nem. Mert nem lehet megvenni az olvasó tetszését, a színházlátogató lelkesedését, a tudományos közélet elismerését. Márpedig a végső szó az övék. A közönség ezzel a magatartásával akkor is politizál, ha ezzel a ténnyel önmaga nincs tisztában. Politizál, mert a tudomány, a művészet alárendeltsége helyett a teljesítményt teremtő szabadságot díjazza. Így aztán a cenzorok, a despoták buknak. Előbb vagy utóbb. A közönség erején múlik.”