A kommentelés dicsérete

„Drága kommentelők! Ti, akik hülyék vagytok és akik okosak vagytok. Ti, akik egybitesek vagytok és szellemesek vagytok. Ti, akik semmit sem értetek és akik mindent jobban tudtok. Ti, akik jó fejek vagytok és akik csak bosszantani akartok. Hát mi lenne velünk nélkületek?! Velünk, hülye és okos, egybites és szellemes, értetlen és okoskodó, jó fej és bosszantó újságírókkal?

Izgalmas napokon vagyunk túl: a július elsejével életbe lépő médiatörvénnyel párhuzamosan, részben a törvény, részben más jogi változások miatt rendesen be lett nyomva a pánikgomb az online nyilvánosságban, komoly hírportáloktól a blogok sokaságáig. Megérte? Megérte.

Soha nem lehet ugyanis eleget beszélni a vélemény- és szólásszabadságról, sokunk számára talán a legfontosabb szabadságjogról. Mi több, csak beszélni lehet róla, meg élni vele. Sokszor azt hisszük, már örökre biztosítottuk magunknak, de aztán jönnek pillanatok, amikor eszünkbe jut a múlt héten sokfelé agyonidézett Reagan egyik gondolata: »A szabadság soha nincs egy nemzedéknél messzebb a kihalástól... Harcolni kell érte, meg kell védeni, és át kell adni gyermekeinknek, hogy ugyanazt megtegyék ők is«.

Annyira nagy szavakra persze nincs szükség most, de mindig, minden körülmények között hangsúlyozni kell a véleményszabadság fontosságát, és e szabadságjog nagyfokú érzékenységét. A pénteki hír, miszerint a kommunikációs államtitkár egy éber állampolgár bejelentése nyomán a médiabiztoshoz fordult egy Népszava-komment miatt, a biztos pedig vizsgálódni kezdett az ügyben, nem véletlenül vert fel nagy port az online közegben.”