Pöcköld ki!

„Ballagok a Király utcán, mert ballagni jó, és ilyenkor fontos tapasztalatokat szerezhetünk embertár­sainkról. Unott, tetovált szemöldökű, szétszolizott, szőke nő álldogál az ajtóban, lehet húszéves, de akár negyven is. Szemmel láthatóan büntetésnek érzi, hogy a világon van, s hogy ma dolgoznia kell. Szívja, szívja a cigarettáját, majd a csikket gyakorlott mozdulattal kipöcköli az úttestre. A csikk egy ideig bucskázik a járdán, de aztán megadja magát, lehuppan a szegélyről, és az autókerekek martaléka lesz. (...)

Az a baj csak ezzel az egésszel, amire Széchenyi gróf volt bátor felhívni a figyelmünket, hogy mi, magyarok még az első lépést sem tesszük meg, de már a másodikon gondolkodunk. Teljesen felesleges Szent Koronáról, Trianonról, nemzeti összetartozásról papolni olyasvalakiknek, akik még addig sem jutottak el, hogy a csikknek nem az utca kövezetén a helye. Az elmúlt húsz esztendő két főbűne: önálló gondolkodást és cselekvést feltételeztünk gondolkodásra és cselekvésre képtelen emberekről, valamint nem mertük kimondani, hogy suszter a kaptafához, mindenki foglalkozzon a saját dolgával.

Pöckölés közben nincs idő a nemzeti sorskérdésekre. De nagyon kérem, a pöckölő ne panaszkodjon annyit a saját sikertelenségéről, ha egyszer úgy él, mint a barlangban szokás.”