„A szorongatott pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatokat vezető polgármesterektől akár érthető is, hogy menekülnének a rájuk bízott közfeladat terhe alól. Csakhogy a kettős inspiráció – a nehéz helyzetű helyhatóságok és az állami kivételezés az egyházi iskolákkal – a világnézetileg semleges oktatás felszámolását jelenti. Az egyházakat természetesen megilleti nem csupán az iskolafenntartási jog, de az elismerés is, ha magas színvonalú szakmai munkát végző, elhivatott pedagógusokat toborozva oktatási intézményeket tart fenn, azok számára, akik az adott egyház hitelvei szerint élnek. Ám az állam, ha hisz a modernizáció alapértékeiben, s nem kívánja a felnövő generáció tagjainak szellemi orientációját egyházi dogmákkal befolyásolni, nem lehet motorja az iskolák egyházi kézbe való átjátszásának. A XXI. század kihívásainak megértéseihez természetesen sikerrel vezethet az út bármilyen egyházi iskolában folytatott stúdiumokon keresztül. Nem kell ehhez más, csak néhány szakmáját, a gyerekeket szerető tanár. Csak éppen nem e századi megoldás, ha az állam intézkedései nyomán és nem a valós igényeknek megfelelően szaporodnak el a vicariatus fenntartású iskolák, ráoktrojálva a gyerekekre hitéletet, papi szemlélet szerinti világnézetet.
A közoktatás átalakításának van egy idetartozó még érzékenyebb vetülete: az úgynevezett védett sávba, tehát a tanítási időbe kívánják beterelni a hittan-, erkölcsoktatási órákat. Magam úgy vélném, hogy matematikaórán éppúgy, mint tornaórán vagy irodalomórán, hivatása gyakorlása közben folyamatosan erkölcsi értékeket közvetít a pedagógus. A munka erkölcsét, a szolidaritás erkölcsi parancsát. Az elismerések és elmarasztalások rendszerével, különböző kérdések boncolgatásával folyamatosan morális mintát szolgáltat. Az iskola azonban sokféle szolgáltatást tud nyújtani a tanítási idő után is, így a szolfézs és a nyelvi különórák mellett helyes, ha a hittanóráknak is teret biztosít.
De a tanrenden belül? Le a szekularizációval? Hol a választási szabadság, a lelkiismereti szabadság érdeksérelem nélküli megélhetősége? És mi lesz azzal a néhány diákkal, aki nem gyakorolja az adott iskolában kurrens hitet, vagy épp nem istenhívő? Ők addig sétálgathatnak a folyosón? Ők lesznek a közszemlére tett »mások«?”