Bunga-bunga a preambulumba

„Olyan gazdag a kínálat, hogy egy Kávássy Sándor osztályú atommeghajtású Gubcsi Lajos is bele tud szürkülni a mezőnybe, mert jön valami földrajzinév-bizottság és kommunista aknamunkával magyarítani próbál, aztán a délceg éltornász álamfő, Wittner Xena, Dajcstomi, Ercsi, Fercsi, Kata, Klára, és máris le van játszva a színről, nem győzi az ember kapkodni a fejét, lenyűgöző zsibongás, vidámság, móka, kacagás.

Csak ebben az alkotmányozósdiban egyedül van annyi kakaó, hogy egy közép-afrikai ország megélne belőle: ahogy nem akar eldőlni, hogy ez most eredetmítosz-teremtés, valami joganyag, esti mese vagy esetleg a szabadidő kissé költséges, de a maga módján ártalmatlan töltögetése. Joganyag nem nagyon lehet, ahhoz túl sok a líra, de a negyvenöt perc alatt érdemben bevont lakosság és az iPadba gépelt bekezdések, vezető politikusok feleségeinek kedvenc hajfestékét rögzítő szövegváltozatok azért azt mutatják, hogy a szórakoztató érték domborodik, de akkor meg érthetetlen, miért nem vállal jelentősebb szerepet Pozsgay Imre?

A nemzeti mítoszteremtős, meginállamalapítós vonatról meg lemaradtunk úgy ezer vagy százötven, ötven, de legalább huszonegy évet, és hogy ezt néhányan nem veszik észre, az megint remek humorforrás, kezdődik a börleszk, mi lesz, amikor lehajol, és a másik befordul a vállra vett létrával. Végül az egészet, az egész miskulaciát, méltó, ünnepéjes keretek közé szorulva aláírja majd az álamfő maga.”