„Negyven év szocializmusának erkölcsi rontása ül még itt rajtunk, a közös, a társadalminak nevezett tulajdon hagymázas eszméje nyomán, amitől aztán a legszélesebb néprétegek érezték magukat felhatalmazván környezetük »spontán privatizációjára«. Tisztes polgári múltú család, az éppen aktuális környezetéhez talán túlságosan is szaporán idomuló feje szegezte nekem a nem lehet tudni mennyire is komolyan gondolt kérdést, amikor frissen szerzett múzeumi állásomról beszámoltam anno, hogy na és ott ugyan mit lehet lopni...?
Az ugyanis nem lehet, hogy az ilyen nagy számban vitt bűnesetekről a tettesek környezete ne értesüljön, az ilyesmihez kiterjedt, akárcsak alkalmi orgazdák széles hálózata szükséges. Mégis szervesen épülhet e réteg a lebukás legkisebb veszélye nélkül is a nép egyszerű(?) fiai közé, ami pedig fontos figyelmeztetés.
Nem rendőri túlhatalom, de még csak nem is a kifejezetten egyszerű, hogy ne mondjam primitív megoldások hívei által erőltetett különféle gárdák vonulásai jelentenék itt a megoldást, hanem sokkal inkább az akár az egyházaknak visszajuttatott erkölcsi nevelés hagyománya. Mondjuk ama bibliai tízparancsolat hetedikének ismételten a köztudatba juttatása, hogy tudniillik: - Ne lopj!”